Ritka alkalom az, hogy püspöki Liturgián száznál is több gyermek legyen jelen, ezért a tanítás is inkább ennek a korosztálynak szólt.
Igen hosszú evangéliumi szakaszt lehetett hallani, amire mindig nagyon oda kell figyelni, hiszen ezen keresztül akar nekünk az Úristen üzenni valamit – hívta fel a figyelmet Fülöp metropolita atya. Egy vakon született ember gyógyulásról volt benne szó. Ám ez mégis más gyógyítás volt, mint amilyenekről korábban olvasni lehetett a Szentírásban, hiszen itt nem egyetlen szavával tett csodát Jézus, hanem fokozatosan változtatta meg ennek az embernek az életét.
Először sarat készített, és azt kente a beteg szemére, majd a vaknak el kellett mennie a Siloe tóhoz – ami küldöttet jelent –, abban megfürdött, és így gyógyult meg.
De ennek következtében egy másfajta látást is megadott ennek az embernek Jézus, s ennek köszönhetően nemcsak testi szemeivel, hanem a lelkével is el kezdett látni – hangsúlyozta a főpásztor.
A farizeusoknak persze nem tetszett Jézus jósága, ott kötöttek bele, ahol csak tudtak. Akárcsak manapság az Egyházba vagy a papokba. Többször is elkezdték faggatni a vakonszületett embert, hogy kinek és hogyan köszönheti gyógyulását. Ő elmondta miket cselekedett vele Jézus, de mivel válaszaival nem voltak elégedettek a farizeusok, a gyógyult ember Jézus védelmére kelt és azt felelete nekik: „Éppen az a csodálatos, hogy nem tudjátok, honnét való, mégis megnyitotta a szememet.”
Hosszabb idő kellett a gyógyult embernek ahhoz, hogy igazán meglássa, megértse ki is az Ember Fia, de végül erre is képes volt és leborulva mondta neki: „Hiszek, Uram!”
Fülöp metropolita atya ezt a folyamatot egy újszülött születésével állította párhuzamba, hiszen az ember - de ahogyan sok emlős állat is -, nem látnak egyből, el kell telnie jónéhány órának, napnak mire kitisztul előttük a világ.
– Mindnyájan vakon születünk, órák, sőt, sokszor napok telnek el, mire elkezdünk fényeket, foltokat észlelni. Úgy, ahogyan a kezdetekben még csak foltokat, majd alakokat látunk, a lelki látásunk is fokozatosan lesz egyre erősebb, tisztább. Csak az utóbbihoz sokkal több idő szükséges. Hosszú évek kellenek ahhoz, hogy megismerjük Jézust. Most, amikor itt vagytok az elsőáldozáson: vajon többet tudtok-e a Mindenhatóról? – szólt a kicsikhez a főpásztor, majd rögvest válaszolt is: „Remélem!”
Lelki látásunkat folyamatos fejleszti az Úr Jézus, de nekünk is dolgozni kell azon, hogy minél jobban megismerjük őt, és nemcsak a könyvekből. Minél nagyobb valaki, annál többet tud, persze nem mindig a magasságtól függ, de egy biztos, idő kell hozzá: ez a lelki látás! – hangsúlyozta. Mint elmondta, nekünk azon kell dolgoznunk, hogy ez a látásunk is erősödjön. Ezt követően kérdést tett fel a gyerekeknek: emelje fel a kezét, aki úgy érzi, ő szereti a legjobban a szüleit! A kicsik mindnyájan heves kézfelnyújtással jelezték, bizony ők nagyon szeretik a szüleiket.
– Azok a gyerekek szeretik a legjobban a szüleiket, akiknek a szüleik a legjobban szeretik őket – mondta érsek-metropolita atya.
S ekkor a szülőkhöz is fordult. Ugyanis azt hangsúlyozta: minél jobban szeretjük a gyermekeinket, ők annál jobban fognak szeretni minket, és természetesen másokat is.
– A gyermekek szeretetképessége attól függ, hogy a szülők mekkora szeretettel törődnek velük. Ráadásul nekünk nem csak emberi, hanem isteni szeretettel kell szeretnünk gyermekeinket! – jegyezte meg. Hozzátette, a lelki látás így fejlődik napról napra. Ehhez pedig nélkülözhetetlen az Eucharisztia mint Isten szeretetének legnagyobb ajándéka.
Az Úristen Krisztus szent testével és vérével fejezi ki, mennyire szeret mindenkit. Ha ezzel a különleges ajándékkal élünk és felismerjük, megmarad életünkben, akkor mi is egyre jobban fogjuk tudni szeretni az Istent – zárult a tanítás.
A gyermekek hitbéli tanúságtevését hónapok óta tartó felkészítés előzte meg, amiért nagy köszönet illeti Szaplonczay Márk és Troszt Máté segédlelkész atyákat!