Lelki napon az Érseki Hivatal dolgozói

Lelki napon az Érseki Hivatal dolgozói

2023-12-20 06:36:17
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/BSZI
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Advent
Nagy szeretettel fogadták őket Nyíregyházán, ahol a Szent Miklós Görögkatolikus Székesegyházat és a Görögkatolikus Múzeumot is megtekintették.

Az adventi időszakban való felkészülést segítendő lelki napot rendeztek az Érseki Hivatal dolgozóinak. December 19-én Nyíregyházára vezetett az útja a debreceni csapatnak, ahol nagy szeretettel fogadták őket a Görögkatolikus Papnevelő Intézetben. A lelki táplálékot Dobos András rektortól, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola tanulmányi igazgatójától kapták. 

A lelki vezető arra igyekezett rávilágítani, hogy keressük meg magunkban azokat a sötét foltokat, sötét pontokat, amelyek megváltásra szorulnak bennünk. Mik is ezek a sötétségek? Bűnök, betegségek, harag, hiúság vagy akár kevélység. Ha megvannak, akkor jó azokat számba venni, főleg az adventi készületben. Rá kell nézni a lelkünkre karácsony előtt, mi az, ami megváltásra szorul bennünk, és jobb híján oda vinni Jézusnak. Mert Jézus valamiért ebbe a sötétségbe szeretett megtestesülni.

Ha ezeket a sötét dolgokat felismerjük, akkor kezdődhet meg a gyógyulás, mert ott tudjuk várni a megváltást. Jézus a sötétségbe érkezett...ha a karácsonyi ikont megvizsgáljuk, akkor látszik, hogy barlangban született, a sötétben, Ő erre vágyott. "Ezt nagyon sokáig nem értettem fiatal pap koromban, hogyan lehet a bűnösök társaságára vágyni? Sokat gyóntattam annak idején egy kis faluban húsvét előtt. Sokan gyóntak, mert megszokták, hogy kell az ünnep előtt. Na ott nem volt bűnös! Atyám, nekem nincs haragosom, rengeteget imádkozom, sokat böjtölök...mondták a hívek. Miután végig hallgattam több órán keresztül, megértettem, Jézus miért vágyott inkább a bűnösök társaságára. Szinte fellélegzés az őszinte bűnösökkel lenni, mint a magukat igaznak mondó, képmutatókkal, farizeusokkal. Keressük hát meg ezeket a sötétségeket magunkban, ezeket vihetjük ugyanis ajándékba, mint ahogy vitték a napkeleti bölcsek. Bár sokkal értékesebbet nem tudunk adni, de ha valljuk azt, hogy megváltásra szorulunk, akkor nagyobb ajándék nincsen Jézusnak."

A nap folyamán abban a szerencsében volt része a hivatali munkatársaknak, hogy Szabó Tamás pasztorális helynök atya kalauzolásával megtekintették a nemrég újra festett és megáldott Szent Miklós Görögkatolikus Székesegyházat. Ő arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy az ünnep előtt vegyünk példát. Nem is akárkikről: a pásztorokról. Hiszen ők tudtak elcsendesedni – ami valljuk be, nem igazán megy a ma emberének. Adott esetben le tudtak lassulni - nem élték a mai túlhajszolt életet. Tudtak beszélgetni – nem pedig pletykálni, és rosszat mondani másokra. De még énekelni is szerettek. A csapat el is kántálta a Mennyből az angyal kezdetű karácsonyi éneket.

Miután megtekintették a csodaszép, újrafestett ikonokat, a munkatársak útja a Görögkatolikus Múzeumba vezetett, ahol Szabó Irén igazgatóasszony tartott tárlatvezetést. Nagy büszkeség volt látni, hogy az egyetlen görögkatolikus múzeum milyen sok csodát és értéket rejt magában. Csak ajánlani tudjuk családoknak, osztályoknak, barátoknak.

Bízunk benne, hogy az Érseki Hivatal dolgozói a pásztorok csendességével, lelassulásával, lelkük sötétségeinek felismerésével és feljánlásával érkeznek meg lélekben karácsony ünnepére.

 

VEZETŐ HÍREK
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új érseke - szívből gratulálunk!

Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten

Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi iskola munkatársai
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új érseke - szívből gratulálunk!

Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten

Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi iskola munkatársai
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
 
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
 
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
 
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
 
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
 
Isten mindig, minden körülmények között velünk van - t...
Isten mindig, minden körülmények között velünk van - t...