Lelkigyakrolaton vettek részt a GrFC tagjai

Lelkigyakrolaton vettek részt a GrFC tagjai

2018-03-19 16:01:03
Szerző: GrFC beszámoló
Ifjúsági
Böjt
A GrFC tagjai 2018. március 9-én útra keltek, hogy a nagyböjtben egy kis csendet találjanak a főváros zajától távol. Az úti cél a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Viszló volt, ahol a Kisfalusi család látta vendégül az ifjú zarándokokat a Hagyományok Házában.

A lelkigyakorlatos fiatalokat dr. Janka Gábor kazincbarcikai parókus és Kocsis Tamás budai káplán segítette tartalmas előadásaikkal. A viszlói dombok szépsége, a levegő frissessége és a vendéglátók szeretetemind hozzájárult ahhoz, hogy a résztvevők egy élményekkel teli hétvégét tudhatnak maguk mögött.Vasárnap a helyi templomban végzett Szent Liturgián Tamás atya prédikációjában kiemelte annak a fontosságát, hogy ez a helyszín jelenti többek között a magyar görögkatolikusság bölcsőjét, ahol az egyházközség alapításának évét 1609-re datálják.Nehéz szívvel de lelkiekben feltöltődve, indult vissza a csapat a kis mesebeli falucskából Budapestre.

VEZETŐ HÍREK
A gondoskodás apró csodái Debrecenben

Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai Esperesi Kerület papjai

Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szól a legújabb adás
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A gondoskodás apró csodái Debrecenben
A gondoskodás apró csodái Debrecenben
 
Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai ...
Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai ...
 
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
 
Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szÃ...
Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szÃ...
 
Indul a középiskolai hittanverseny
Indul a középiskolai hittanverseny
 
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...