Lelkipásztori nap Máriapócson

Dr. Seszták István, a Hajdúdorogi Főegyházmegye helynöke egyházunk külső és belső missziójáról beszélt. Krisztus szavait idézve legfőbb feladatunknak azt nevezte, hogy minél több embert vezessünk el  Istenhez. Intézményeink – akár oktatási, szociális vagy egészségügyi területen működnek, – az Isten szeretetének intézményesülései kell, hogy legyenek. Kiemelte a papok továbbképzésének fontosságát, melynek megszervezése előttünk álló feladat. Egyházunk fejlődése, intézményrendszerünk bővülése, kommunikációs csatornáink minősége Isten igéjének és görögkatolikus önazonosságunknak kifejezését kell szolgálnia.

Terdik János, a főegyházmegye pasztorális helynöke a lelkiségi kérdésekről beszélt. Kiemelte az egyházmegyei csoportok fontosságát, a családi, ifjúsági programokat, a hívek egyházmegyei feladatokba történő bevonásának fontosságát, a főváros lelkipásztori ellátását, az elszármazottakkal történő kapcsolattartást és az újonnan érkezőkkel való kapcsolatépítést. Szorgalmazta a különböző imacsoportok szervezését, illetve a családcsoportok létrehozását, amelyek hatékonyan tudják megóvni, megerősíteni a görögkatolikus családokat. A Szent Liturgia utáni agapé jó lehetőséget kínál arra, hogy a hívek ne széledjenek el, hanem barátságok, testvéri kapcsolatok szövődjenek. Ezt a gyakorlatot a lehető legtöbb helyen be kell vezetni, hiszen erre a személyes kapcsolattartásra ma óriási szükség van.

Szemán András porcsalmai parókus a liturgikus aspektusokról beszélt. Rámutatott arra, hogy a keleti lelkiségben való fejlődésünk sok évtizedre nyúlik vissza. Például már Dudás Miklós püspök is szorgalmazta, hogy a templomainkban ikonok legyenek, később elterjedt a keleti reverenda használata, majd a keleti szertartások visszavezetése. Elmondta: a múlt század közepére az elöregedett ikonosztázokat kivették, padlásokra rakták, ma pedig elengedhetetlen része templomaiknak. Kiemelten fontosnak nevezte a kántorképzést, mert liturgiánk akkor tehető vonzóbbá, méltóbbá, ha nem csak tudással rendelkező, de szépen is éneklő kántorok végzik a liturgikus szolgálatot. Fontos kapcsolódási pont a hívekkel a Szent Liturgia végén az antidórosztás. Ezt is érdemes egyre szélesebb körben bevezetni. A kisdedek áldoztatásának bevezetését szorgalmazta, illetve annak megtárgyalását, hogy a papok mit tudnak tenni ennek érdekében. Fontos, hogy a híveknek elmagyarázzuk az általuk megszokottól eltérő – mégis ősi gyakorlatot.

Galambvári Péter görömbölyi parókus az egyházfegyelem kérdéseiről beszélt, különösképpen a házasság szentségével kapcsolatban felmerülő lelkipásztori feladatokról. Mint mondta, a válást egy betegséghez hasonlíthatjuk, s ennek mintájára – akár az orvostudományban – három dolog merül föl: megelőzés, életmódváltás, gyógyítás.

A megelőzés a házasság előtti  lelki gondozás, melyet három részre bonthatunk: jegyesvizsgálat (mindent meg kell tennünk, hogy a házasság Isten előtt is törvényes legyen), jegyesoktatás (fontos, hogy a jegyespár hátterét, stílusát megértve beszéljünk nekik a házasságról) és a jegyesbeszélgetés (melynek során a hitüket kell megerősítenünk, hogy a szentség felvétele gyümölcsöző legyen.) A papot  szentelésekor nagy felelősséggel ruházza föl a püspök, s ez minden szentség megfelelő kezelésére is vonatkozik.

Az életmódváltás azt jelenti, hogy a házasság szentségében élőknek teljesen megváltozik az élete. Erre alaposan föl kell készülni. A jó házasságokért nem csak a házaspárok tehetnek, hanem a lelkipásztorok is.

Gyógyítás akkor szükséges, amikor a házasság tönkrement. Különbséget kell tenni az elváltak és az újraházasodottak között. Ez utóbbiak nem részesülhetnek a szentségekben, mégsem szabad, hogy kiszoruljanak az egyházi közösségből. Ők különösen segítségre is szorulnak, nem szabad őket eltaszítani az egyházi élettől.

Az előadások után a jelenlévők nyolc csoportra osztva vitatták meg az elhangzottakat, fogalmazták meg véleményeiket, meglátásaikat, javaslataikat. A csoportmunkáról a vezetők számoltak be, s ezen beszámolók alapján formálódik majd ki az a cselekvési terv, amely a metropóliai gyűlés eredményét hivatott átültetni a gyakorlatba.

Az atyák a kegytemplomban végzett imaórával zárták a közös napot. Ennek végeztével Atanáz püspök atya hívta fel a figyelmet a kiengesztelődésre, amely a küszöbön álló nagyböjt első aktusa kell, hogy legyen. Ezzel a záró buzdítással tértek haza, ki-ki a maga szolgálati helyére.