Május első vasárnapján ismét Jézus-ima találkozó a Rózsák terén

Május első vasárnapján ismét Jézus-ima találkozó a Rózsák terén

2026-04-13 14:22:54
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Budapest
imádság
Jézus-ima
2026. május 3-án, vasárnap lesz legközelebb Jézus-ima találkozó Budapesten, a Rózsák terei görögkatolikus templomban.

A Jézus-ima egy egyszerű mondat, amelyet folyamatosan ismétel magában az imádkozó ember: „Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam bűnösön!” Olyan belső imáról van szó, amit a hétköznapi cselekvések közben éppúgy lehet gyakorolni, mint egy templomban töltött csendes óra alatt. Aki kitartóan végzi, annak új mondanivalója, ismeretei lesznek Istenről.

A Rózsák terei görögkatolikus templomban május 3-án 17:30-kor kezdődik a Szent Liturgia, ezt követően pedig a vecsernye. Ennek keretében hallgathatják meg a jelenlévők Fülöp metropolita tanítását, amit 2x30 perc csendes ima és reflexió követ. A találkozó előreláthatólag 21.00-ig tart.

Időpont: 2026. május 3., vasárnap.

Helyszín: 1074 Budapest, Rózsák tere 10., Istenszülő Oltalma görögkatolikus templom

Szeretettel ajánljuk!

VEZETŐ HÍREK
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus püspökei Máriapócson

Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közösségek zarándokoltak Máriapócsra

Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok gyakran egészen kicsiben kezdődnek
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
 
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
 
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
 
Kedves fiatalok! Ismét feltöltődésre hívunk benneteket!
Kedves fiatalok! Ismét feltöltődésre hívunk benneteket!
 
Isten új távlatokat nyit meg előttünk – templombúcsú...
Isten új távlatokat nyit meg előttünk – templombúcsú...
 
Ismét díjazták a Kispesti Görögkatolikus Parókia kertj...
Ismét díjazták a Kispesti Görögkatolikus Parókia kertj...