Makláry Ákos atyát újra a KÉSZ elnökének választották

Makláry Ákos atyát újra a KÉSZ elnökének választották

2021-11-12 11:08:01
Szerző: KÉSZ
Friss
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége tisztújító küldöttgyűlést tartott november 5-7-én Jánoshalmán, ahol Makláry Ákos parókust újra elnökké, Zachar Péter Krisztiánt pedig társelnökké választották.

A KÉSZ alapszabálya szerint ötévente kerül sor vezetőségválasztásra. 2016-ban Makláry Ákos görögkatolikus pap vette át a stafétát Osztie Zoltán plébánostól a KÉSZ élén. Vezetése alatt az egyesület újabb lendületet vett: sikeresen bővítette határon túli kapcsolatait, növelte közéleti megjelenését, hozzájárult nemzeti, keresztény hagyományaink fennmaradásához, megerősítéséhez.

A küldöttek most ismét bizalmat szavaztak Makláry Ákos elnöknek, aki megköszönte az eddigi közös szolgálatot, és kérte a jövőben is az együttműködést a helyi csoportok vezetőitől és az elnökség tagjaitól. „A siker kulcsa az őszinte párbeszéd” – hangsúlyozta.

A néhány hónapja elhunyt társelnök, Galgóczy Gábor utódja Zachar Péter Krisztián történész, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar nemzetközi dékánhelyettese lett. Az új társelnök beszédében rámutatott, hogy az elmúlt öt esztendő az elődöktől kapott örökség gondozásáról szólt, a következő öt év feladata már az új stratégiai irányok kijelölése.

A küldöttek szavazata alapján a szervezet elnökhelyettese Keresztes Dénes maradt, a megújult elnökség tagjai pedig Horváthné Hatos Éva, a csornai, Brummer Krisztián, a soproni, Csizovszki László, a jánoshalmi, Izing László, a tatai, Lakatos István Antal a dunakeszi, Suhajda János, a keceli és Tóth Ernő, a százhalombattai csoport elnöke, valamint Pásztor Pascal tiszaújvárosi plébános lettek.

A küldöttgyűlés kiemelkedő eseménye volt az egyesület díjainak átadása. Az 1992-ben alapított Szent Adalbert-díjat a KÉSZ elnöksége Földi-Kovács Andrea újságíró, televíziós műsorvezető részére adományozta az országos sajtóban a keresztény értékek védelmében folytatott munkássága és szereplése elismeréseként. A szervezet alapítójáról elnevezett Csanád Béla-díjat az elnökség posztumusz ítélte oda Galgóczy Gábornak, aki több mint két évtizeden át végzett áldozatos munkát a KÉSZ józsefvárosi csoportjának vezetőjeként, elnökségi tagként, elnökhelyettesként és társelnökként.

VEZETŐ HÍREK
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa

Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti pócsi kegykép restaurálását

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...