Már a második nyílt napot szervezik a debreceni Szent Anna Bölcsődében

Már a második nyílt napot szervezik a debreceni Szent Anna Bölcsődében

2024-10-03 10:04:20
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Család
Debrecen
Mint már korábban jeleztük Olvasóink felé, hogy legújabb görögkatolikus bölcsődénket nyílt nap keretében lesz lehetőség megtekinteni. Érdemes minél hamarabb jelentkezni, hiszen gyorsan betelnek a helyek.

Nagy szeretettel várjuk azokat a kisgyermekes családokat, akik érdeklődnek Debrecen első görögkatolikus bölcsődéje iránt. A nyílt napon nemcsak a munkatársainkkal, de a környezettel is megismerkedhetnek a hozzánk jelentkező családok, gyerekek. Az első nyílt nap októberben lesz, erre már nincs lehetőség jelentkezni, a nagy érdeklődésre való tekintettel nem tudunk több családot fogadni.

A második alkalom: 2024. november 5. kedd, 9:30 óra

Helyszín: Debrecen, Derék utca 93/A

A délelőtt folyamán bemutatjuk nevelési filozófiánkat, a csapatunkat és mindazt, amit a gyermekeik boldog bölcsődés éveihez kínálunk. Emellett személyes találkozók, beszélgetések keretében lehetőséget biztosítunk az egyéni igények megvitatására is.

Tervezett program:

  • ringató/ zenei nevelés a bölcsiben
  • a bölcsődei élet mindennapjai

A nagyobb testvérgyermekek részére felügyeletet és játszószobát biztosítunk. A nyílt napon történő részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, melyet a jelentkezes@tocobolcsode.hu email címen tudnak megtenni a Szülők. Kérjük, jelezzék felénk azt is, hány fővel érkeznek.

További információk:

https://www.facebook.com/tocobolcsi

https://tocobolcsode.hu/

VEZETŐ HÍREK
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra

Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték küldetésüket a szegedi diákotthon fiataljai

Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus püspökei Máriapócson
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
 
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
 
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
 
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
 
Kedves fiatalok! Ismét feltöltődésre hívunk benneteket!
Kedves fiatalok! Ismét feltöltődésre hívunk benneteket!