Már a második teltházas nyílt napot rendezte debreceni bölcsődénk

Már a második teltházas nyílt napot rendezte debreceni bölcsődénk

2024-11-05 14:53:02
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/BSZI
Család
Debrecen
2025. január 1-jén nyitja meg kapuit az első görögkatolikus bölcsőde Debrecenben, amelyet Szent Anna oltalmába helyezünk. Az új épületet majd csak akkor vehetik birtokba a gyerekek és családok, addig viszont szerettük volna, ha megismerkedhetnek munkatársainkkal azok, akik ránk bízzák majd csemetéjüket.

Már a második teltházas nyílt napot rendezte Debrecen első görögkatolikus bölcsődéje a Tócóvölgyben. A november 5-i esemény remek hangulatban telt, a szervezők finomsággal, színezővel és egyéb szóróanyaggal is készültek a hozzájuk látogató családoknak. Számos pozitív visszajelzést eredményezett a kisgyermeknevelő szakemberek ténykedése. A szakmai tudással és tapasztalattal felépített nyílt nap nagyon jól sikerült, sokan már most kitöltötték a jelentkezéshez szükséges szándéknyilatkozatot.

A találkozón a vezetőséggel, munkatársainkkal, a környezettel is megismerkedhettek a családok. Emellett – míg a gyerkőcök vígan játszottak - számos kérdésükre választ kaptak az anyukák és apukák.  

Kerekes Márton feleségével és kisgyermekével, Bercivel érkezett. Az apuka mérnökséget támogató munkát végez egy külföldi cégnél, másodállásban pedig fordít, tolmácsol angol-német nyelven. A felesége szintén egy nagyvállalat munkatársa. Gyermekük még csak 11 hónapos, terveik szerint kétéves kora körül szeretnék bölcsődébe íratni. Addig is fontosnak tartották, hogy megnézzék az újonnan épülő intézményt.

Református és görögkatolikus vegyes házasságban élnek. Igen fontos számukra, hogy vallásos neveltetésben részesüljön gyermekük, nemcsak otthon, hanem intézményi keretek között is. Éppen ezért nagy várakozás van bennük a Szent Anna Görögkatolikus Bölcsőde kapcsán. Bíznak benne, hogy az egyházi szemléletnek köszönhetően az otthonukon kívül itt is helyes útmutatást kap majd Berci. Szeretnék, ha úgy nevelkedne, hogy tudja: Isten ott van mindennapi életében.

Bízunk benne, hogy jól érezték magukat a gyerekek és januártól már a Szent Anna Görögkatolikus Bölcsődében nevelkedhetnek ők is! Várunk minden jelentkezőt szeretettel!

Elérhetőségek:

Cím: 4031 Debrecen, Derék u. 93/A.

Telefon: +36 52 737 202

email: jelentkezes@tocobolcsode.hu

honlap: www.tocobolcsode.hu

facebook: https://www.facebook.com/tocobolcsi

VEZETŐ HÍREK
15 éves a Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálat

Diplomaosztó és díjátadó ünnepséggel zárult a 2025/2026-os tanév főiskolánkon

Július első hétvégéjén újra motoros zarándoklat Máriapócson – mutatjuk a részletes programot
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
15 éves a Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálat
15 éves a Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálat
 
Diplomaosztó és díjátadó ünnepséggel zárult a 2025/2...
Diplomaosztó és díjátadó ünnepséggel zárult a 2025/2...
 
Legyél te is a Katolikus Egyház digitális misszionáriusa...
Legyél te is a Katolikus Egyház digitális misszionáriusa...
 
Családi Napot rendezett a Hajdúdorogi Apák Egyesülete
Családi Napot rendezett a Hajdúdorogi Apák Egyesülete
 
Elmélkedés Szent Péter és Pál főapostolok ünnepére
Elmélkedés Szent Péter és Pál főapostolok ünnepére
 
"Szüntelenül imádkozzatok!" Júliusban ismét zsolozsmás...