Már két éve osztanak a rászorulóknak meleg ételt a görögkatolikusok

Már két éve osztanak a rászorulóknak meleg ételt a görögkatolikusok

2019-12-16 11:12:32
Szerző: Szent Lukács Szeretetszolgálat Sajtóiroda
Szociális
Debrecen
Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat
A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat az év végéhez közeledve is meleg ételt osztott a nehéz körülmények között élőknek. Az akció jövőre is folytatódik.

Az Attila téri ételosztást december 15-én, vasárnap rendezték a Hajdú-Bihar Megyei Élelmiszerbank Egyesülettel és a Debreceni Karitatív Testülettel együttműködve. Az Élelmiszerbank Egyesület most is friss péksüteményt kínált az ebéd mellé, illetve több mint 100 kg csemegekukorica konzervet hozott, amit ezúton is köszönünk.

Sokan segítették a munkát: a karitatív iroda önkéntesei, az Attila téri Görögkatolikus Egyházközség hívei, a görögkatolikus házi segítségnyújtó szolgálat gondozónői, sőt: érkeztek a Debreceni Görögkatolikus Egyetemi Lelkészség csoportjából is fiatalok Kiss László atya kíséretében. A Debreceni Karitatív Testület frissen megválasztott elnöke, aki egyben a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium igazgatója, Rózsahegyiné Juhász Éva is segítő kezet nyújtott az étel kiosztásánál, emellett Hetei József önkormányzati képviselő is a kezdeményezés mellé állt.

„Ahol csak tudom, mindenfelé igénybe veszem az ilyen segítséget, nagyon jól jön a nyugdíj mellé” – mesélte egy idős hölgy. „Sajnos olyan anyagi helyzetbe kerültem, hogy rászorulok. Nem szégyellem, sajnos ez van. Jelenleg szükséglakásban élek, de csak egy évre kaptam.”

Körülbelül 340 adag ételt osztottak ki, emellett ruhaneműket, cipőket és játékokat is adtak az arra rászorulóknak. Az akció még 2017 decemberében indult, azóta minden hónapban egyszer megvendégelik a hátrányos helyzetűeket. Így lesz ez majd januárban is: 12-én, vasárnap ismét az Attila térre várják azokat, akik igénybe kívánják venni ezt a segítséget.

VEZETŐ HÍREK
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívhangrendeletről és az egyházak szerepéről

Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák terén

Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a IV. Mozdulj a Szent Lászlóval! verseny
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
 
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
 
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
 
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...