Mária Terézia összehívta Magyarország görögkatolikus püspökeit

Mária Terézia összehívta Magyarország görögkatolikus püspökeit

2023-05-31 00:41:30
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: Stephan Schönlaub
Kocsis Fülöp érsek
Orosz Atanáz püspök
szinódus
konferencia
Noha a címben szereplő esemény 250 évvel ezelőtt történt, jelentőségét jelzi, hogy ugyanezekkel a szavakkal nyitották meg az 1773-as bécsi görögkatolikus szinódus évfordulójára összehívott nemzetközi konferenciát az egykori császárvárosban.

250 évvel ezelőtt, az akkori történelmi Magyarország területén élő görögkatolikus püspököket Bécsbe hívta az uralkodó. A találkozó elsődleges célja az volt, hogy közös megegyezéssel adjanak ki liturgikus könyveket. A találkozón részt vettek a munkácsi, nagyváradi, fogarasi, és szerbiai küldöttek. Ennek a történelmi eseménynek emlékére szerveztek most történelmi konferenciát Bécsben.

Schönborn bíboros meghívására az osztrák fővárosba érkezett 10 görögkatolikus püspök. A nagyszabású találkozó természetesen közös imádsággal kezdődött a Hofburg császári kápolnában. Az akathisztoszt a püspökök vezetésével ószlávul, románul, magyarul, szlovákul, ukránul, angolul és németül énekelték a jelenlévők.

A helyszín különlegessége, hogy az 1773-as találkozó során ugyanezen a helyen imádkoztak a jelenlévő püspökök, továbbá, hogy az elhunyt Bradács János munkácsi püspök utódát, a hajdúdorogi parókusként jelen lévő Bacsinszky Andrást ugyanebben a kápolnában szentelték munkácsi püspökké június 6-án.

A közös imádságot követően a konferencia résztvevőit a bécsi szeminárium rektora ünnepi vacsorán fogadta.

Magyarországról Fülöp metropolita és Atanáz püspök, Dobos András szemináriumi rektor, a sajópálfalai nővérek, valamint civil érdeklődők vannak jelen a konferencián.

VEZETŐ HÍREK
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa

Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti pócsi kegykép restaurálását

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...