Máriapócsi Futózarándoklat

Máriapócsi Futózarándoklat

2017-06-12 13:09:50
Szerző: Nyíregyházi Egyházmegye
Máriapócs
Metropólia
Mi köze az egyháznak a futáshoz? Talán mindenki választ kapott a kérdésre...

„Nem tudhatjuk, mikor szereti meg a sportot, a mozgást egy templomba járó ember. Adunk esélyt ennek, mint ahogyan annak is, hogy egy profi futót ezen a helyen megérintsen valami a kereszténységből. Az ember nem csak test és nem is csak lélek. A kettő egysége ” – mondta egy szervező. S ennek megfelelően lelki és testi bemelegítéssel kezdődött az első máriapócsi futózarándoklat: reggel 8 órakor az Istenszülő tiszteletére végeztek szertartást a templomban. A Parakliszon Orosz István kegyhelyigazgató elmélkedett. Az izmok megfelelő állapotáról pedig Kalapos Tamás gondoskodott a templom előtti téren.

Az esemény nyitóbeszédét dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár tartotta, aki később a futást is elindította. „Hiszem, hogy egy zarándoklaton való részvétel, ahogyan a közös sportolás is, közösséget teremtő élményt jelent…” – fogalmazott köszöntőjében az államtitkár. Kitért arra is, mennyire felemelő számára Máriapócsra, erre a neves búcsújáró helyre érkezni, ahol „az ég és a föld, a lélek és a test összeér.”

Palánki István, aki az egész napot koordinálta, elsőként egy 1 km-es családi örömfutásra hívta a jelenlévőket, majd valódi verseny következett, különböző korosztályok számára, illetve különböző távokon. (Azon az internetes felületen, ahol a regisztráció zajlott, rövidesen minden nevező megtekintheti az eredményeket.) Elektronikusan és helyben összesen 488-an regisztráltak. Kísérőikkel 1300-1500 érdeklődőt számláltak, ami nagy öröm, hiszen ilyen típusú zarándoklat még nem volt a kegyhelyen.  

2017-ben a legidősebb bejelentkezett amatőr futó 1955-ös születésű, a legfiatalabb 2015-ös születésű volt. A gratuláció nekik, és mindenki másnak dukál a kitartásért. Hiszen sportoláshoz igencsak meleg volt az idő. Szerencsére hideg italról, gyümölcsről, frissítőkről gondoskodott a felvezető autót is biztosító Csősz-Platán cégcsoport, támogatta a rendezvényt Babosi György, és finom péksüteményeket biztosított a Nyíregyházi Kenyérgyár. A rend fenntartását és az útvonalak biztosítását polgárőrök és önkéntesek sokasága vállalta. 

A futószámokon kívül egyéb verseny is folyt: a legsportosabb egyházközség és a legsportosabb oktatási intézmény vándorserleggel térhetett haza. Ezt nem kellett messzire vinni, mert mindkettőt a máriapócsiak nyerték. De várva várják, hogy egy év múlva más településről még többen nevezzenek! Már most is sokan érkeztek Újfehértóról, a Szent Lukács Szeretetszolgálattól, a Sója Miklós Általános Iskolából. Legmesszebbről pedig: Szíriából egy fiatalember, aki a célba érve keresztet rajzolt magára. Elmondta, hogy az Istenszülő elé tárta kérését, gyermekáldásért ajánlotta fel futását. 

Máriapócsra sokan utaztak. Volt, aki imádkozni, volt, aki futni akart, mások „csak” kíváncsiságból jöttek: mi köze az egyháznak a futáshoz…? Talán ők is választ kaptak.

VEZETŐ HÍREK
„Szeretett minket” - Ferenc pápára emlékezik Fülöp metropolita

Hidakat épített, a befogadást, a békét hirdette – Gyászmise Ferenc pápáért a Szent Péter téren

Imádkozzunk együtt Ferenc pápa lelki üdvéért
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
„Szeretett minket” - Ferenc pápára emlékezik Fülöp metropolita

Hidakat épített, a befogadást, a békét hirdette – Gyászmise Ferenc pápáért a Szent Péter téren

Imádkozzunk együtt Ferenc pápa lelki üdvéért
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
„Szeretett minket” - Ferenc pápára emlékezik Fülöp ...
„Szeretett minket” - Ferenc pápára emlékezik Fülöp ...
 
Hidakat épített, a befogadást, a békét hirdette – Gy...
Hidakat épített, a befogadást, a békét hirdette – Gy...
 
Imádkozzunk együtt Ferenc pápa lelki üdvéért
Imádkozzunk együtt Ferenc pápa lelki üdvéért
 
Szakmai napot rendeztek a Bölcsődék napján
Szakmai napot rendeztek a Bölcsődék napján
 
Elhalasztják Orosz Péter Pál boldoggá avatási ünnepsé...
Elhalasztják Orosz Péter Pál boldoggá avatási ünnepsé...
 
Péntek este zárják le Ferenc pápa koporsóját a Szent P...
Péntek este zárják le Ferenc pápa koporsóját a Szent P...