Másképp várták idén a Mikulást a Hajdúsági Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központban

Másképp várták idén a Mikulást a Hajdúsági Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központban

2020-12-08 12:17:09
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ünnep
Idén a szokványostól eltérően ünnepelték Mikulás napját a Hajdúsági Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központban, de így is nagy volt a várakozás és az izgalom. A rendhagyó december 6-ról Tóth Lóránt diakónus írt beszámolót.

Myra-i Szent Miklós püspök ajándékozó szeretetét példaként magunk elé állítva, nagy gondossággal és pontossággal összekészítettük a csomagokat, hogy miden gyermek számára időben eljusson. Sajnos az idén nem az eddig megszokott módon, gyermekekkel zsúfolásig megtelt templomban, hangosan énekelve, jóságos arcú Mikulással kerültek kiosztásra a csomagok. A vírus által okozott nehézségeket egy kicsit átalakítottuk a lakásotthonokban, valamint a nevelőszülői hálózatban a felnőttekre hárult eme nemes feladat, hogy templommá változtassák az életterüket, és Szent Miklós püspökhöz hasonlóan a rábízottaikról gondoskodva kedveskedjenek a gyerekeknek. 

A gyermekvédelmi szakemberek lelkiségétől Szent Mikós lelkisége nem áll távol, hiszen a hétköznapjainkban ott van a tevékenykedő szociális érzelmi kötelék, amely átszövi e nem könnyű missziót. A szeretet szentjét követve a nálunk nevelkedő gyerekeknek próbáljuk átadni ezt, hogy a szárnyaink alól kikerülve a társadalom és az Egyházunk hasznos tagjai legyenek, és esélyük legyen nekik is továbbadni ezt a szeretetet. Szent Mikós számunkra előre mutat, mert híveinek jó pásztora és párfogója, 1700 éve szüntelenül imádkozik értünk, hogy a Kisded Jézus születését várjuk, aki önmagát adta nekünk, ahogyan Szent Pál is megfogalmazza  filippiekhez írott levelében:

 „…hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig….”  (Fil 2,7-8)

A végső alázatosság jeleként, a világmindenség Istene ember lett, ennek az isteni szeretetnek előszelét érezhetjük meg Szent Miklós ünnepén. És ezt a szeretetet megérezve, nagyon boldogok voltak a gyermekek, és nagy izgalommal és lelkesedéssel fogják várni jövőre is!

VEZETŐ HÍREK
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Családtáborának

Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlatot

Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...
 
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek