Meggyújtották Debrecenben az első gyertyát az adventi koszorún

Meggyújtották Debrecenben az első gyertyát az adventi koszorún

2016-11-28 13:08:33
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Kocsis Fülöp érsek
Debrecen
Ünnep
A karácsonyi díszkivilágítást is felkapcsolták

Az ünnepi esemény november 27-én hagyományőrző bemutatóval kezdődött, a Régi Városházától indultak el az énekes csoportok, akik megidézték a pásztorok karácsonyvárását, a Debrecen Helyőrségi Zenekar kísérte őket. Ezután ünnepi térjáték kezdődött a Kossuth téren, közreműködött az ORT-IKI Báb-és Utcaszínház, a Kuckó Művésztanya, a Hajdú Táncegyüttes és a Debreceni Népi Együttes, a Csokonai Nemzeti Színház Kórusa.

Az ünneplőket Papp László, Debrecen polgármestere köszöntötte. „Az év legszebb időszakát kezdjük meg advent első vasárnapján karácsonyra készülve. Amellett, hogy a reformáció kapcsán egy fontos jubileumi emlékévre vezet rá, az is fontos, hogy tudjunk szeretteinkre figyelni.” – fogalmazott a polgármester. 

A felekezetek püspökei is áldást mondtak; Palánki Ferenc római katolikus püspök, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita és Fekete Károly református püspök mondta el gondolatait.

Kocsis Fülöp, érsek-metropolita szerint ha megfelelően készülünk erre a karácsonyra, akkor mi is csillaggá válhatunk, így rajtunk keresztül mások is eljuthatnak Betlehembe, és találkozhatnak Jézussal. Elkezdődött a készülődés, keressük hát az életünkben ezt a csillagot, az Istentől való fényt, és vezessen el másokat is betlehemi gyermek jászolához.” 

Aznap este felkapcsolták az ünnepi fényeket is Debrecenben: több mint 180 ezer fényforrás öltöztette ünnepi fénybe a belvárost. 90 fán helyeztek el LED-égőket. A fények után a zenéé volt a főszerep, Adventi találkozások a Nagytemplomban címmel zenés-énekes ajándékműsor vette kezdetét, melynek fellépői között Radics Gigit, a Vox Iuventutis Gyermekkart, Mercs Jánost, a Csokonai Nemzeti Színház Kórusát, és a Nagytemplomi Gyülekezet zenekarát köszönthette a közönség.

A belvárosi ünneplés a következő hetekben is folytatódik a Kossuth téren és a Nagytemplomban, vasárnaponként ingyenes adventi műsor várja a családokat, fiatalokat és időseket egyaránt. 

VEZETŐ HÍREK
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma

„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívhangrendeletről és az egyházak szerepéről

Ünnepi hangáhítatra hívunk mindenkit a megújult főszékesegyházba
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
 
Ünnepi hangáhítatra hívunk mindenkit a megújult főszé...
Ünnepi hangáhítatra hívunk mindenkit a megújult főszé...
 
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra