Megható dal született Magyarországról

Megható dal született Magyarországról

2018-03-16 10:23:50
Szerző: Azbej Tristan facebook oldala
Kultúra
Magyar nyelven (némi jordán akcentussal), de egy csodaszép dalt írtak Magyarországról jordániai keresztények.

A kultúránkat és tájainkat dicsérő, magyar nyelven előadott mű szerzője és előadója Tomeh Jbara, a Szeretet forrása kórus vezetője, aki civil foglalkozását tekintve a Jordániai Karitász katolikus segélyszervezet egyik vezetője. Ebben a minőségében látogatott az év elején meghívásra William Shomali jordániai püspök társaságában Magyarországra, ahol beszámoltak a hazájuk és a Közel-Kelet keresztény közösségeinek helyzetéről, nehézségeiről és arról a munkáról, amivel a szíriai polgárháború és az Iszlám Állam terrorszervezet elől elmenekült keresztény családokat támogatják.

Tomeh Jbara, a felemelő dal előadó-szerzője elmondta Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárnak , hogy az ihletet számára a magyar kultúra gazdagsága, az ország szépsége adta, és az az együttérző szeretet, amivel a magyarok kiállnak az üldözött, szenvedő keresztények mellett. Közös küldetésük a közel-keleti keresztény közösségek megmentése, a menekültek hazatérésének és megmaradásának segítése, amiért a jövőben a támogatási programjok keretében együtt fognakk dolgozni a jordániai testvérekkel.

A produkció a Caritas Jordan támogatásával készült.

VEZETŐ HÍREK
A gondoskodás apró csodái Debrecenben

Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai Esperesi Kerület papjai

Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szól a legújabb adás
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ MÉDIA
 
Magyarország
VEZETŐ HÍREK
A gondoskodás apró csodái Debrecenben

Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai Esperesi Kerület papjai

Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szól a legújabb adás
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A gondoskodás apró csodái Debrecenben
A gondoskodás apró csodái Debrecenben
 
Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai ...
Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai ...
 
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
 
Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szÃ...
Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szÃ...
 
Indul a középiskolai hittanverseny
Indul a középiskolai hittanverseny
 
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...