Megkezdődött a családok IX. világtalálkozója Dublinban

Megkezdődött a családok IX. világtalálkozója Dublinban

2018-08-24 13:56:31
Szerző: Vatikáni Rádió, fotó: Vatican News/ Magyar Kurír
Ferenc pápa
Ferenc pápa augusztus 21-én Twitter-üzenetben üdvözölte a Családok IX. Világtalálkozóját, amely e napon kezdődött az ír fővárosban. A Szentatya augusztus 25-én utazik Írországba, ahol szentmisét celebrál közel félmillió hívő részvételével.

„Ma Dublinban megkezdődik a Családok Világtalálkozója. Egyesüljünk az imádságban a világ minden családjáért, különösen is a nehézségben lévő családokért.” Ezt a Twitter-bejegyzést tette közzé Ferenc pápa kedden délelőtt. A találkozóra 116 országból érkeznek résztvevők. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) hat családból álló delegációját Udvardy György pécsi megyéspüspök, az MKPK alelnöke és Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita vezeti. Az erdélyi delegáció élén Pál József Csaba temesvári megyéspüspök áll.

A világtalálkozó megnyitó ceremóniáját „A család örömhíre, a világ öröme!” mottóval, ökumenikus ima keretében tartották Dublinban, valamint ezzel egyidejűleg huszonhat ír egyházmegyében. „Azzal kezdjük, hogy felidézzük: a szentek és azok lábnyomában járunk, akik átadták nekünk a hitet” – hangsúlyozzák a rendezvény szervezői. Befogadjuk Krisztust, aki soha ki nem alvó fényünk, énekelünk és himnuszokat, zsoltárokat imádkozunk, tömjént gyújtunk, és imádkozunk Isten, a mi Atyánk előtt az egész emberi családért.”

Augusztus 22-én a dublini RDS Arénában háromnapos pasztorális kongresszus kezdődik. A rendezvény közel hatvan műhelymunkacsoportjában Ferenc pápa Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdításával foglakoznak. Ferenc pápa a Családok IX. Világtalálkozójára hívó levelében azt kérte, hogy a rendezvény és előkészítése kínálja fel a családoknak a lehetőséget arra, hogy elmélyítsék ismereteiket és megosszák egymással gondolataikat az apostoli buzdítás tartalmáról.

A kongresszusról nem hiányoznak a gyermekeknek és fiataloknak szentelt programok sem. A nemzetközi találkozó csúcspontja augusztus 25-én, szombaton este a családok fesztiválja, valamint Ferenc pápa augusztus 26-i szentmiséje lesz, melyet a dublini Phoenix parkban celebrál. 

VEZETŐ HÍREK
A Gyermekklinika kis betegeinek gyűjtöttek ajándékot a Szent László gimisek

Elmélkedés Csodatévő Szent Miklós mírai püspök ünnepére

Bemutatkozik a Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gyermekrehabilitációs és Szociális Központ
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Gyermekklinika kis betegeinek gyűjtöttek ajándékot a S...
A Gyermekklinika kis betegeinek gyűjtöttek ajándékot a S...
 
Bemutatkozik a Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gye...
Bemutatkozik a Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gye...
 
Ülésezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Ülésezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
 
Püspöki liturgiára várják a testvéreket Győrben
Püspöki liturgiára várják a testvéreket Győrben
 
"A béke közöttünk fog elkezdődni" – imatermet áldott...
 
Megyei nyelvi verseny Debrecenben: több mint 160 diák mér...
Megyei nyelvi verseny Debrecenben: több mint 160 diák mér...