Megkezdődött a regisztráció a

Megkezdődött a regisztráció a "72 óra kompromisszum nélkül" önkéntes akcióra

2019-06-27 11:42:00
Szerző: és fotó:72ora.hu
önkéntes
A "72 óra kompromisszum nélkül" elnevezésű, háromnapos önkéntes ifjúsági akciót tizenkettedik alkalommal rendezi meg a három történelmi keresztény egyház október 10-13. között. A magyarországi és a határon túli magyar fiatalokat egyaránt arra hívják, hogy együtt tegyenek másokért, környezetükért, segítsenek ott, ahol szükség van rájuk. Az esemény honlapján már megkezdődött a regisztráció.

A vállalkozó önkéntesek, iskolai csoportok, közösségek feladatai többek között a következők: intézmények, játszóterek felújítása, erdőtakarítás, szociális segítségnyújtás, kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek, például fogyatékkal élőknek, időseknek.

A szervezők kiemelten kérik a pedagógusok segítségét a rendezvény hírének terjesztésében, hogy iskoláikban minél több diák bekapcsolódjon az önkéntes akcióba, mely olyan tevékenységeket tartalmaz, amelyek iskolai közösségi szolgálatként is végezhetők.

A szervezők nyár végéig még várják önkéntes szervezők jelentkezését is helyi koordinátori, helyi szervezői és segédszervezői feladatokra.

A „72 óra kompromisszum nélkül” célja felhívni a társadalom figyelmét a fiatalok erejére, elkötelezettségére, lelkesedésére és segítőkészségére. Az akció évről évre 7–9 ezer fiatalt mozgat meg, akik országszerte több mint 400 önkéntes projektet valósítanak meg. Az akció „Több vagy, ha adsz!” mottója rávilágít: a szervezők és résztvevők számtalanszor megtapasztalhatták az elmúlt években, hogy mikor önzetlen segítségnyújtásra vállalkozunk, mindig képesek vagyunk többet adni, mint gondoltuk volna. A szervezők reményei szerint idén is csaknem tízezer fiatal fog válaszolni az akció idei bibliai mottójának felhívására: „Szeretettel szolgáljatok egymásnak.” (Gal 5,13)

A 2018-as akció kisfilmje ITT tekinthető meg. Bővebb információ a „72 óra kompromisszum nélkül” kezdeményezés Facebook-oldalán és honlapján érhető el, ahol lehet regisztrálni, valamint tájékozódni iskolai közösségi szolgálatról is.

VEZETŐ HÍREK
Ismét görögkatolikus tartalommal jelentkezett az Erőnk forrása

37. alkalommal csendültek fel a kántorhangok

Egy hét, három helyszín – Újabb sikeres jótékonysági programok a Főegyházmegyei Karitásznál
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét görögkatolikus tartalommal jelentkezett az Erőnk f...
Ismét görögkatolikus tartalommal jelentkezett az Erőnk f...
 
37. alkalommal csendültek fel a kántorhangok
37. alkalommal csendültek fel a kántorhangok
 
Egy hét, három helyszín – Újabb sikeres jótékonyság...
Egy hét, három helyszín – Újabb sikeres jótékonyság...
 
Nívódíjat vehetett át a Szent László Gimnázium és Te...
Nívódíjat vehetett át a Szent László Gimnázium és Te...
 
Gyermek mindenek felett - a debreceni bölcsődénk is csatl...
Gyermek mindenek felett - a debreceni bölcsődénk is csatl...
 
A szakrális tér és a hit útjai Balla Ede előadásában
A szakrális tér és a hit útjai Balla Ede előadásában