Megújult a Szent László Gimnázium udvara

Megújult a Szent László Gimnázium udvara

2024-10-01 11:31:22
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/BSZI
Oktatás
Debrecen
Iskola
Lassan 10 éve már, hogy görögkatolikus fenntartásban működik a ma már Szent László nevét viselő debreceni gimnázium és technikum.

Az egészségügyi szakembereket is képző intézményben azóta több mindent is felújítottak: megtörtént a nyílászárók cseréje, megoldották a hőszigetelést, korszerűsítették az elektromos hálózatot, a gazdaságos energiaellátás érdekében napelemet telepítettek, és egy közel 1000 négyzetméteres fedett, multifunkcionális sportpályát építettek lelátóval, rekortán futókörrel, ahol a fiataloknak napi rendszerességgel tudnak sportolási lehetőséget kínálni. A Hajdúdorogi Főegyházmegye gondoskodása révén a főbejárat előtti udvar is megszépült idén őszre: új burkolatot kapott a tér, kicserélték az ivóvízbekötő vezetéket, új padokat, dísznövényeket, kerékpártárolót helyeztek el, emellett két informatika tantermet is kialakítottak. A mostani felújítás közel 50 millió forintba került.

A megújult udvart szeptember végén áldotta meg dr. Seszták István főhelynök. Hámori Éva intézményvezető a tanári kar és a diákok nevében is háláját fejezte ki, hogy a fenntartó folyamatosan azon dolgozik, hogy az iskola modern, korszerű környezetben várja a tanulókat.

VEZETŐ HÍREK
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra

Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték küldetésüket a szegedi diákotthon fiataljai

Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus püspökei Máriapócson
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
 
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
 
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
 
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
 
Kedves fiatalok! Ismét feltöltődésre hívunk benneteket!
Kedves fiatalok! Ismét feltöltődésre hívunk benneteket!