Megyei nyelvi verseny Debrecenben: több mint 160 diák mérte össze tudását

Megyei nyelvi verseny Debrecenben: több mint 160 diák mérte össze tudását

2025-12-01 04:16:22
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Oktatás
November 20-án ismét diákok százai töltötték meg a Szent László Görögkatolikus Gimnázium és Technikum termeit, ahol hagyományos vármegyei angol és német nyelvi versenyt rendeztek. A tornaterem, az ebédlő és a történelem előadó igazi versenyhelyszínné alakult, több mint 160 hetedik és nyolcadik osztályos tanuló érkezett a megmérettetésre.

Az angol nyelvi versenyen 13 iskola 46 csapata, összesen 138 diák vett részt, míg a német nyelvi fordulóban 5 iskola 8 csapata, 24 tanuló indult. A zsűri a kiemelkedő teljesítményt nyújtó angolos csapatoknak külön jutalmat is biztosított: az első hat helyezett diákjai mentesülnek a szóbeli felvételi vizsga alól az iskola angol nyelvi tagozatain.

Az angol versenyben aranyérmet szerzett a Szent József Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium csapata. Második helyen a Szoboszlói Úti Általános Iskola végzett, míg a bronzérmet megosztva kapta a Debreceni Református Kollégium Általános Iskolája és a Nyíracsádi Szent Piroska Görögkatolikus Kéttanítási Nyelvű Általános Iskola. A német nyelvi versenyben a Debreceni Hunyadi János Általános Iskola diákjai diadalmaskodtak, őket követte a Gönczy Pál Általános Iskola, a harmadik helyet pedig a Petőfi Sándor Általános Iskola szerezte meg.

A szervezők kiemelték: a verseny nemcsak a nyelvi tudásról, hanem a közösségi élményről is szólt. Köszönet illeti a felkészítő tanárokat, a támogató intézményeket, valamint az iskola diákjait, akik aktívan közreműködtek a rendezvény lebonyolításában. A német nyelvi versenyt a Deutsches Kulturforum és a Schaeffler Debrecen Kft. támogatta.

VEZETŐ HÍREK
A szakrális tér és a hit útjai Balla Ede előadásában

Kettős ünnep Székesfehérváron – 350 gyermeket látott vendégül a Szent István gyermekvédelmi központ

Legeza Péter öröksége: hit és emlékezet Kárpátalján
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A szakrális tér és a hit útjai Balla Ede előadásában
A szakrális tér és a hit útjai Balla Ede előadásában
 
Kettős ünnep Székesfehérváron – 350 gyermeket látott...
Kettős ünnep Székesfehérváron – 350 gyermeket látott...
 
Legeza Péter öröksége: hit és emlékezet Kárpátalján...
Legeza Péter öröksége: hit és emlékezet Kárpátalján...
 
Kántortalálkozót tartottak Zuglóban
Kántortalálkozót tartottak Zuglóban
 
Ezüstmise Debrecenben – Hála és köszönet egy negyedsz...
Ezüstmise Debrecenben – Hála és köszönet egy negyedsz...
 
Odaült Rubljov asztalának fenntartott helyére – végső...
Odaült Rubljov asztalának fenntartott helyére – végső...