Mester-M díjban részesült Nemes József karnagy

Mester-M díjban részesült Nemes József karnagy

2026-04-17 08:10:36
Szerző: MOL – Új Európa Alapítvány
Ifjúsági
Oktatás
Debrecen
Hajdúdorogi Főegyházmegye
művészet
egyházművészet
Három kategóriában – tudomány, művészet és sport – 18 tanár, művészetpedagógus és edző vette át a MOL – Új Európa Alapítvány idei Mester-M Díját. A díjat azoknak a szakembereknek ítéli meg a kuratórium évente, akik eredményes munkájukkal, kitartóan segítik a 11-18 éves fiatalok fejlődését a sport, a művészetek és a tudományok területén.

Ritkán kerülnek előtérbe, nevüket ritkán említik az eredmények mellett, pedig nagyban hozzájárulnak egy-egy fiatal képességeinek felfedezéséhez és kibontakozásához. A díjazottak nem csak önzetlen tehetségfejlesztők, sokszor végeznek hátránykompenzációs tevékenységet is, és a szakmai támogatás mellett emberileg is tanítványaik példaképei. Az egyik legrangosabb hazai tehetséggondozási elismerést 2007-ben hozta létre a MOL, 2023-tól pedig az MOL – Új Európa Alapítvány viszi tovább. 2025 decemberében ismét közel 300 pályázat érkezett, a jelöltek közül idén az eddigieknél több, kategóriánként már 6 díjazott elismeréséről született döntés.

„A tehetség nem kész állapot. A tehetség feladat. Munka, küzdelem, akaraterő, elszántság, szorgalom, türelem – és még valami: felelősség. És ezen a ponton válik világossá, hogy a tehetség soha nem önmagában épül fel. Minden tehetség mögött ott van valaki, aki nemcsak felfedezte, hanem komolyan is vette. Tanította, edzette és végig is kísérte az útján. A Mester-M Díj valójában ezt az őszinte, bizalmi kapcsolatot nevezi meg és teszi láthatóvá.” – fogalmazta meg Miklósa Erika, a MOL – Új Európa Alapítvány kuratóriumának elnöke a díjátadón.

A Mester-M Díj rangjához hozzájárul, hogy jelenlegi és volt tanítványok, azok szülei, ill. kollégák jelölik az erre érdemesnek tartott oktatókat. Ezáltal a szakmai és emberi hozzáállást, az elkötelezett és támogató munkát és a hosszú távú ill. napi szintű sikereket közvetlen közelből ismerő személyek hitelesen tudják felhívni a figyelmet az országosan is kiemelkedő eredményekre. A MOL – Új Európa Alapítvány Mester-M Díja ezeknek a szakembereknek a munkáját ismeri el évről évre. Mert mesterek nélkül nincs jövő.

A Mester-M Díjat művészet kategóriában többek között Nemes József, a Lautitia Kóruscsalád karnagya is átvehette, melyhez szívből gratulálunk!

A vele készült riportot itt is megtekinthetik.

VEZETŐ HÍREK
15 éves a Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálat

Diplomaosztó és díjátadó ünnepséggel zárult a 2025/2026-os tanév főiskolánkon

Július első hétvégéjén újra motoros zarándoklat Máriapócson – mutatjuk a részletes programot
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
KAPCSOLÓDÓ MÉDIA
 
Mester M díj
VEZETŐ HÍREK
15 éves a Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálat

Diplomaosztó és díjátadó ünnepséggel zárult a 2025/2026-os tanév főiskolánkon

Július első hétvégéjén újra motoros zarándoklat Máriapócson – mutatjuk a részletes programot
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
15 éves a Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálat
15 éves a Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálat
 
Diplomaosztó és díjátadó ünnepséggel zárult a 2025/2...
Diplomaosztó és díjátadó ünnepséggel zárult a 2025/2...
 
Legyél te is a Katolikus Egyház digitális misszionáriusa...
Legyél te is a Katolikus Egyház digitális misszionáriusa...
 
Családi Napot rendezett a Hajdúdorogi Apák Egyesülete
Családi Napot rendezett a Hajdúdorogi Apák Egyesülete
 
Elmélkedés Szent Péter és Pál főapostolok ünnepére
Elmélkedés Szent Péter és Pál főapostolok ünnepére
 
"Szüntelenül imádkozzatok!" Júliusban ismét zsolozsmás...