Milyen a másik szemüvegén keresztül nézni a világot?

Milyen a másik szemüvegén keresztül nézni a világot?

2024-04-17 10:39:49
Szerző: Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola
Kocsis Fülöp érsek
Ifjúsági
Szociális
Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola
Hálásan köszönik mindenkinek, aki részt vett, jelen volt, és nem hagyta otthon a nyitott szívét!

Április 16-án délután a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola és a Speciális Olimpia Hungary közös kollaborációs érzékenyítő délutánt rendezett a főiskolán. Az időjárás ugyan a Szent Atanáz-terembe kényszerítette a szabadtérre tervezett programot, de a hangulatot ez a körülmény cseppet sem befolyásolta. A résztvevők – épek és fogyatékkal élők egyaránt - megismerkedhettek azzal a lelkülettel, hogy milyen a másik szemüvegén keresztül nézni a világot.

A rendezvényt Kocsis Fülöp érsek-metropolita és Pázmány Viktória gyógypedagógus nyitotta meg, valamint Dr. Odrobina László rektor köszöntötte a megjelenteket. Ezt követően a szervezők és a főiskola hallgatói tartottak táncos bemelegítést. Az esemény egy kis eszem-iszommal folytatódott, majd érzékenyítő játékokban és gyakorlatokban próbálhatták ki magukat a jelenlevők. Mindeközben a folyosó floorballtól zengett, és a résztvevők arcfestést vagy csillámtetkót készíttettek maguknak.

Hálásan köszönjük mindenkinek, aki részt vett, jelen volt, és nem hagyta otthon a nyitott szívét! Köszönjük a rendezvényen megjelenteknek és külön tisztelettel a támogató szervezeteknek:

  • a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének,
  • a Special Olympics Hungary csapatának,
  • a ViniBike-nak,
  • a Ridens iskolának és diákjainak,
  • az ÉLIM Evangélikus Szeretetotthon résztvevőinek
  • és a Szent Bazil Görögkatolikus Középiskola diákjainak!

Hálásak vagyunk a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola munkatársainak és vezetőinek, hogy teret és segítséget adtak a rendezvénynek! Köszönjük a Nyíregyházi Kenyérgyár Kft-nek a 200 db friss, meleg kakaós csigát! Köszönjük Gelentei Pálnak és az orosi úti festékshopnak az anyagi támogatást! Köszönjük azoknak, akik felajánlásukkal idejüket és energiát nem sajnálva velünk voltak!

De legfőképpen hálásak vagyunk Nektek, akik eljöttetek és szerettétek egymást! Reméljük, hogy legközelebb is együtt lehetünk!

szöveg: Farkas Friderika és Stekler Ágnes

fotó: Farkas Friderika és Vándor Ilka

VEZETŐ HÍREK
„Szeretett minket” - Ferenc pápára emlékezik Fülöp metropolita

Hidakat épített, a befogadást, a békét hirdette – Gyászmise Ferenc pápáért a Szent Péter téren

Imádkozzunk együtt Ferenc pápa lelki üdvéért
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
„Szeretett minket” - Ferenc pápára emlékezik Fülöp ...
„Szeretett minket” - Ferenc pápára emlékezik Fülöp ...
 
Hidakat épített, a befogadást, a békét hirdette – Gy...
Hidakat épített, a befogadást, a békét hirdette – Gy...
 
Imádkozzunk együtt Ferenc pápa lelki üdvéért
Imádkozzunk együtt Ferenc pápa lelki üdvéért
 
Szakmai napot rendeztek a Bölcsődék napján
Szakmai napot rendeztek a Bölcsődék napján
 
Elhalasztják Orosz Péter Pál boldoggá avatási ünnepsé...
Elhalasztják Orosz Péter Pál boldoggá avatási ünnepsé...
 
Péntek este zárják le Ferenc pápa koporsóját a Szent P...
Péntek este zárják le Ferenc pápa koporsóját a Szent P...