Minden pedagógus egyben tanítvány is - pedagógusbúcsú Máriapócson

Minden pedagógus egyben tanítvány is - pedagógusbúcsú Máriapócson

2022-06-27 15:48:18
Szerző: Papp Zoltán, fotó: Orosz Rita
Metropólia
Oktatás
Búcsú
Iskola
Évek óta hagyomány egyházunkban, hogy a tanítási év befejezése után a pedagógusok Máriapócson gyűlnek össze, hogy hálát adjanak a tanévben kapott kegyelmekért. Az utóbbi két esztendőben a vírushelyzet miatt sajnos nem tudtunk nagy létszában összegyűlni, úgyhogy különösen nagy öröm volt látni, június 25-én szombaton a mintegy 600 pedagógus hálaadását Máriapócson.

A pedagógusbúcsú amiatt is különleges, mert hagyományosan nem csupán templomi összejövetelt jelent, habár kétségtelenül ez a nap legfényesebb pontja, hanem egyfajta szakmai és személyes találkozásról is szól ez az alkalom, mondhatnánk, pedagógusbúcsú, találkozó és szakmai nap.

Ebben az esztendőben a Miskolci Egyházmegye szervezésében 9 órától szakmai előadáson vehettek részt a pedagógusok, ahol Horváth Ádám a Maker’s Redbox szakmai igazgatója az alkotópedagógia fontosságáról beszélt. Rámutatott arra, hogyan változnak az iskola felé támasztott igények. Változnak az ismeretszerzési metódusok, változnak a munkavállalók felé támasztott igények, ezekhez a változásokhoz a pedagógiának és a pedagógusoknak is alkalmazkodniuk kell. A tantermek helyett alkotóterek kellenek, ahol a gyermekek kreatívan, csapatmunkában tudnak tanulni és felkészülni a jövőre.

Az előadás után a Miskolci Egyházmegye néhány intézménye mutatta be, hogy az előadáson elhangzottak hogyan épülnek be az intézmények mindennapi gyakorlatába. Már az óvodában egyszerű robotok programozásával lehet fejleszteni a gyerekek képességeit. Általános Iskoláinkban LEGO matek működik. STEAM terem, alkotóműhelyek, ahol a gyerekek játszva tudják elsajátítani a legfontosabb ismereteket. A Neurofeedback alkalmazásával pedig a sajátos nevelési igényű gyermekeknek tudunk segíteni a felzárkózásban. A pedagógusok érdeklődve járták körül az iskolai standokat, s közben beszélgethettek örömeikről és az őket megpróbáló kihívásokról.

11 órakor kezdődött a Szent Liturgia, amit Atanáz püspök atya vezetett, mindhárom egyházmegye iskolalelkészeinek koncelebrálásával. Püspök atya beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy minden pedagógus egyben tanítvány is. Csak akkor lehetünk jó tanítók, ha a legfőbb mestertől hajlandóak vagyunk tanulni.

Az ünnepi Szent Liturgia végén közösen ünnepeltük meg az év katekétájának és az év pap katekétájának a díjátadását. Gratulálunk Papp Annamária tisztelendő asszonynak, aki a Miskolci Egyházmegye Hitoktatási irodájának a munkatársa, és az Isten Családjában című hittankönyv szerzője, valamint Bodnár Attila atyának, aki jelenleg Mátészalkán a Móricz Zsigmond Görögkatolikus Óvoda és Kéttannyelvű Általános Iskola iskolalelkésze.

VEZETŐ HÍREK
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa

Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti pócsi kegykép restaurálását

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...