Mit üzennek az egyházatyák korunk emberének?

Mit üzennek az egyházatyák korunk emberének?

2023-10-13 15:26:01
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola
Debrecen
Újabb előadásra gyűltek össze az érdeklődők a debreceni Myra Kávézóban. Ez az idei Teológia Bár sorozatunk második állomása volt.

A program tavaly indult, a korábbiakhoz hasonlóan az előadók olyan témák közös áttekintésére vállalkoznak, amelyek által az érdeklődők közérthető stílusban nyerhetnek bepillantást a teológia mélységeibe. A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola licenciátusi képzésén ugyanis több nemzetközi szaktekintélyű professzor is oktat. Hogy tudásukból minél szélesebb körben részesülhessenek azok is, akik nem teológusok, a Görögkatolikus Metropólia felkérésére ismeretterjesztő előadásokat tartanak a debreceni MYRA Kávézóban. 

Október közepén Vito Limone, az ókeresztény irodalom és a filozófia professzora volt a vendégünk, aki Milánóból érkezett hozzánk (Università Vita-Salute San Raffaele). Érdekes témát hozott magával: korunk embere gyakran idegennek tartja az első századok keresztény gondolkodóinak a tanítását. Vito Limone az előadásában nézőpontot váltott és az aktuális problémák megoldására válaszolt az egyházatyák útmutatásával. Sőt, rámutatott azokra az értékekre is, amelyek miatt a kereszténység üzenete ma is forradalmi. Mindezt egy baráti beszélgetés keretében tette, ahol a résztvevők bátran kérdezhettek. Az olasz nyelvű előadást Gyurkovics Miklós atya fordította.

Jól lehet, a Teológia Bár görögkatolikus kezdeményezés, lelkületében ökumenikus, célja, hogy a Debrecenben élő teológusokat, egyetemistákat, vallásukat buzgón gyakorlókat és a tiszta szívvel Istent keresőket is egyaránt meg tudja szólítani. A Bár ajtaja minden jóakaratú ember előtt nyitva áll!

 

 

 

VEZETŐ HÍREK
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten

Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi iskola munkatársai

Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten

Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi iskola munkatársai

Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
 
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
 
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
 
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
 
Isten mindig, minden körülmények között velünk van - t...
Isten mindig, minden körülmények között velünk van - t...
 
XIV. Leó pápa üzenete a teremtésvédelem 11. világnapj...
XIV. Leó pápa üzenete a teremtésvédelem 11. világnapj...