Mozdulj Debrecen! - hazai pályán bizonyított a Szent Efrém Iskola

Mozdulj Debrecen! - hazai pályán bizonyított a Szent Efrém Iskola

2026-03-18 14:15:52
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/BSZI
Ifjúsági
Sport
Debrecen
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ismét sportos és közösségépítő eseménynek adott otthont a Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola és AMI. A Mozdulj Debrecen! iskolaprogram márciusi vetélkedőjén ezúttal is a mozgás, az egészséges életmód és az összetartozás került a középpontba.

Közös ima és inspiráló gondolatok nyitották a sportnapot

A rendezvény kezdetén Czirják János lelkiigazgató közös imára hívta a résztvevőket, megalapozva a nap lelki hangulatát. Ezt követően Vas Péter igazgató köszöntötte a megjelenteket, beszédében pedig kiemelte a sport nevelő erejét: hangsúlyozta, hogy a mozgás nemcsak fizikai fejlődést jelent, hanem kitartásra, fegyelemre és együttműködésre is tanít. Arra biztatta a diákokat, hogy ne csupán az eredményért versenyezzenek, hanem élvezzék a játék örömét és az új barátságok születését is. Köszönetét fejezte ki kollégáinak is, akik munkájukkal hozzájárultak a színvonalas és izgalmas versenypálya megvalósításához.

Az eseményen jelen volt dr. Papp Csaba, a DAEFI igazgatója, a Mozdulj, Debrecen program egyik meghatározó alakja is. Köszöntőjében felhívta a figyelmet a mozgásszegény életmód hosszú távú egészségügyi kockázataira, különösen idősebb korban. Kiemelte, hogy a sport szeretetét már gyermekkorban érdemes megalapozni, amelyhez ez a program is kiváló lehetőséget biztosít. Hozzátette: tudományosan is bizonyított, hogy a rendszeres mozgás pozitívan hat a szellemi teljesítményre és a tanulásra, így valóban igaz a mondás: ép testben ép lélek.

A vetélkedőt a második évfolyamos tanulók számára szervezték meg, akik különböző, játékos, mozgásos feladatokban bizonyíthatták rátermettségüket. Összesen nyolc csapat mérte össze tudását.

A verseny végén az alábbi eredmények születtek:

  1. helyezett: Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és AMI
  2. helyezett: Debreceni Kinizsi Pál Általános Iskola
  3. helyezett: Debreceni Dózsa György Általános Iskola
  4. helyezett: Debreceni Fazekas Mihály Általános Iskola
  5. helyezett: Debreceni Bolyai János Általános Iskola és AMI
  6. helyezett: Szent József Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
  7. helyezett: Szoboszlói Úti Általános Iskola
  8. helyezett: Epreskerti Általános Iskola

 

A szervezők külön köszönetet mondtak a pedagógusoknak és az intézményeknek, akik aktívan részt vesznek a programban, és folyamatosan ösztönzik a gyerekeket a mozgás szeretetére. A rendezvény ismét bebizonyította, hogy a sport nemcsak az egészségmegőrzés egyik alapja, hanem közösségformáló erő is. A szervezők remélik, hogy jövőre ismét hasonló lelkesedéssel találkoznak a résztvevőkkel.

Hálás köszönet illeti Kovács Balázs testnevelő tanárt, a Mozdulj Debrecen! program koordinátorát, valamint Dr. Seszták Istvánnét, akik elkötelezett munkájukkal nagyban hozzájárultak a rendezvény sikeres megvalósításához.

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai