Nagyböjti elmélkedések a Hajdúdorogi Főegyházmegye fiatal szolgálattevőitől - 2. rész

Talán nem is lehetne aktuálisabb ez a különleges böjti énekünk. Már lassan a Szent Nagyböjti időszak második hetébe lépünk, és azt látjuk, hogy szinte megelevenednek a sztichira szavai. Amikor részt veszünk egy-egy liturgián, akkor az ott hallott szövegek gyakran elgondolkodtatnak bennünket. Azonban ritka az, amikor ennyire világosan és húsbavágóan áll előttünk a felhívás, a buzdítás: „Most ezt kell tennetek!”

Mi, emberek szabad akaratunkkal számtalanszor okozunk „baleseteket”, navigáljuk félre életünket üdvösségünk útján haladva. De már biztosan sokan észrevehettétek, hogy legyünk akármilyen makacsok, vagy tudatlanul is elszántak saját előrehaladásunk gátlásában, a Jóisten mindig képes bennünket egyre közelebb vinni Magához, Célunkhoz. Ha egy felindult döntésünkből fakadóan zsákutcába érkezünk, Ő megnyitja azt, tesz oda egy utcát folytatólagosan, ami visszavezet bennünket a számunkra kijelölt útra. Ha az élettől, felebarátainktól kapott sebektől esünk el, akkor Ő jön és begyógyítja azokat, majd pedig azt mondja: „Állj fel, menj tovább!” Amikor összecsapnak felettünk a hullámok, amikor azt érezzük, hogy egyedül maradtunk, Ő akkor is ott van.

Ott van egy-egy mosolyban, egy ingyen fuvarban, egy forró teában, egy szeretettel összekészített adománycsomagban, mert valójában ilyenkor nemcsak ruhákat, száraztésztát, konzerveket, vagy szállást adunk, hanem az irgalmas Istent is: hitet, reményt és szeretetet. Gondosan összekészített csomagjainkban, a szenvedőkért mondott minden imánkban ott van aggodalmunk, önzetlenségünk, és ott van saját elesettségünk tudata is.

Nekünk, akik most elsősorban kívülről látjuk mások megpróbáltatásait, bár még odébb van a Nagypéntek, segítenünk kell felebarátaink keresztjének hordozásában. Legyünk figyelmesek, vegyük észre a segítségre szorulókat, lássuk meg a környezetükben lévő szenvedőket, azokat is, akik félnek, vagy nem mernek kérni, ezért egyedül érzik magukat. Testi böjtünk mellé fogadjuk meg a sztichira szerzőjének szavait: „Adjunk kenyeret az éhezőknek, s fogadjuk házunkba a hajléktalan szegényt!”