Nagyböjti közösségi lelki nap Pécsen

Nagyböjti közösségi lelki nap Pécsen

2026-03-23 06:47:59
Szerző: Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat/Rádulyné Dravetzky Andrea
Böjt
Pécs
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Lelkigyakorlat
A Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében és támogatásával került megrendezésre a nagyböjti közösségi lelki nap, amelyen közel 30 fő vett részt.

Az alkalom kezdetén Rádulyné Dravetzky Andrea köszöntötte a megjelenteket az Országos Ruszin Önkormányzat nevében, majd ismertettem a délután programját. Ezt követően Gábor atya asztali áldásával vette kezdetét az ebéd, amely egyben a közösségi együttlét első, meghitt állomása is volt.

A program az alábbiak szerint valósult meg:

– 11.00 Gyülekező és találkozás

– 11.30–12.30 Ebéd a közösség számára

– 13.00–13.30 Imaóra a templomban

– 13.30–14.30 Filmvetítés

– 14.30–15.30 Beszélgetés, közös gondolatcsere.

A lelki nap során a résztvevők közösen kapcsolódhattak be az imádságba, majd a program filmvetítéssel és azt követő beszélgetéssel folytatódott. Az együtt töltött idő lehetőséget adott az elcsendesedésre, a lelki feltöltődésre, valamint a közösségi kapcsolatok erősítésére.

Összességében egy jó hangulatú, barátságos légkörű, tartalmas nagyböjti napot tudhatunk magunk mögött, amely méltó módon segítette a húsvétra való lelki felkészülést. A szervezők ezúton is köszönik mindazok munkáját és jelenlétét, akik hozzájárultak az alkalom megvalósításához.

VEZETŐ HÍREK
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus püspökei Máriapócson

Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közösségek zarándokoltak Máriapócsra

Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok gyakran egészen kicsiben kezdődnek
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
 
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
 
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
 
Kedves fiatalok! Ismét feltöltődésre hívunk benneteket!
Kedves fiatalok! Ismét feltöltődésre hívunk benneteket!
 
Isten új távlatokat nyit meg előttünk – templombúcsú...
Isten új távlatokat nyit meg előttünk – templombúcsú...
 
Ismét díjazták a Kispesti Görögkatolikus Parókia kertj...
Ismét díjazták a Kispesti Görögkatolikus Parókia kertj...