A lelki nap szervezője a Budapest-gazdagréti Szent Angyalok Római Katolikus Egyházközség, a Dél-Budai Görögkatolikus Szervezőlelkészség és a Paraklétosz Közösség. Szent Liturgiát mutat be Kocsis Tamás dél-budai görögkatolikus szervezőlelkész.
Helyszín: Budapest-gazdagréti Szent Angyalok-templom (Budapest XI. kerület, Gazdagréti út 14.)
Időpont: március 22., szombat,10:00.
Program:
10:00–11:30 Imaóra a teljes búcsú elnyeréséért: öt tized szentolvasó és elmélkedés (szentírási részek, lelki olvasmány).
Közben 10:30 és 11:25 óra között gyóntatás.
11:30–12:30 Görögkatolikus Szent Liturgia testi-lelki gyógyulásokért két szín alatti szentáldozással. A Szent Liturgia után mindenkinek áldást adnak Szent Charbel ereklyéjével és az ő sírhelye előtt égő olajmécsesből származó olajból kenetet. Ezután személyes közbenjáró imádságot is végeznek.
A templom megközelítése: Budapest „Kelenföld vasútállomás M” őrmezői oldaláról, a Gazdagréti tér irányába közlekedő 153-as vagy 154-es busszal a „Szent Angyalok-templom” megállóig (9 perc).
Egyéb információ:
A lelki programon a római katolikus és a görögkatolikus hívek egyaránt részt vehetnek. Lehetőleg már megelőző napokban végezzék el a szentgyónást!
A lelki napon való teljes részvétellel nyerhető el a teljes búcsú (saját magunkért vagy felajánlva egy tisztítóhelyen lévő elhunyt lelki javára).
11:30-ig lehetőség van szándékot felírni és gyűjtőkosárba tenni, amit a Szent Liturgia kezdete előtt az oltárhoz visznek.
A teljes búcsú elnyeréséhez nemcsak annak a cselekménynek elvégzése szükséges, ami búcsúval van ellátva (közösen végzett szentolvasó, szentírási- és lelki olvasmányokkal), hanem további három feltétel elvégzése is: szentgyónás, szentáldozás, imádság a pápa szándékára.
Ezen felül szükséges, hogy a hívő ne ragaszkodjék még a bocsánatos bűnökhöz sem.
Aki minden hónap 22-én Szent Liturgiára/Misére megy és imádkozik, annak Szent Charbel minden kérését az Úr elé viszi és közbenjár érte.
Bővebb információ a Budapest-Gazdagréti Szent Angyalok Plébánia és a Dél-Budai Görögkatolikus Szervezőlelkészség honlapján.
A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!