Nagycsütörtök: a lábmosás szertartása

Nagycsütörtök: a lábmosás szertartása

2017-04-13 17:04:42
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Kocsis Fülöp érsek
Debrecen
imádság
Az utolsó vacsora

Jn 12,3-18 

Mondta az Úr tanítványainak: „Tudjátok, hogy két nap múlva itt a húsvét, és az Emberfiát kereszthalálra adják.” Akkor összegyűltek a főpapok, az írástudók és a nép vénei a főpap palotájában, akit Kaifásnak hívtak, és tanácsot tartottak, hogy Jézust csellel elfogják és megölik. De azt mondták: „Ne az ünnepen, nehogy zavargás támadjon a nép között!” Amikor Jézus Betániában a leprás Simon házában volt, odament hozzá egy asszony. Alabástrom edényben drága kenet volt nála, és az asztalnál ülőnek fejére öntötte. Ennek láttán a tanítványai bosszankodtak: „Mire való ez a pazarlás? Hiszen jó pénzért el lehetett volna adni ezt a kenetet, és az árát odaadni a szegényeknek.” Jézus észrevette, és így szólt hozzájuk: „Miért bántjátok ezt az asszonyt? Hiszen jót tett velem. Szegények ugyanis mindig lesznek veletek, de én nem leszek mindig veletek. Amikor ő ezt a kenetet a testemre öntötte, a temetésemre tette. Bizony mondom nektek, az egész világon, ahol csak hirdetni fogják ezt az evangéliumot, az ő emlékezetére azt is elmondják majd, amit tett.” Ekkor a tizenkettő közül az egyik, akit Iskarióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz, és azt mondta: „Mit adtok nekem, ha kezetekre adom őt?” Azok harminc ezüstöt állapítottak meg neki. Attól kezdve már csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa nekik. A kovásztalan kenyerek első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Hol akarod, hogy elkészítsük neked a Pászka-vacsorát?” Ő azt mondta: „Menjetek a városba ehhez meg ehhez, és mondjátok meg neki: »A Mester üzeni: Az én időm közel van, nálad tartom meg tanítványaimmal a Pászka-vacsorát«.” A tanítványok pedig úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a Pászka-bárányt. 

A lábmosás szertartása

A nagycsütörtöki Szent Liturgiát a lábmosás szertartása zárja, amelynek során a főpásztor megmossa tizenkét pap lábát. Ez a szertartás felidézi, miként mosta meg Jézus tanítványai lábát a Titkos vacsora estéjén, felhívva ezzel az apostolok figyelmét a szolgálat fontosságára. A rítus lényegét fogalmazza meg az utolsó imádság: „Te, Uralkodónk, jöjj most méltatlan szolgáid közé, akik példádat követik; mosd le rólunk lelkünk minden szennyét és tisztátalanságát, hogy megtisztulva a bűneink folytán ránk tapadt portól, s a szeretet törlőjével egymást megtörölve kedvedben járhassunk életünk minden napján.”

Debrecenben 12 egyházi és világi ember lábát mosta meg Kocsis Fülöp metropolita a debreceni főszékesegyházban. Mint mondta: "a 12 apostol által létrejött közösség folytatásának, vagyis az egyháznak ez a titka. Krisztus Teste és Vére. Vagyis Jézus Krisztus a saját önfeláldozásával forrasztja egybe az egész egyházat. Enélkül nincs egyház, nincs közösség, nincs tanúságtétel...egyesüljünk hát Krisztussal, hogy a tőle elvárt tanúságtételt vállalhassuk."

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai