Nagykeddi napi imakönyv családok, magányosok, otthon imádkozók számára

Nagykeddi napi imakönyv családok, magányosok, otthon imádkozók számára

2020-04-06 20:31:44
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
imádság
Friss
Nagyhét második napja a virrasztó várokozásra ösztönöz minket.

A hosszú evangéliumban a Vőlegényt váró szüzekről mond Jézus példabeszédet, arra figyelmeztetve minket, hogy nem mindegy, milyen lelkülettel várjuk az Urat. Megvan-e bennünk az odaadás, hogy amikor eljön, akkor készen találjon bennünket. Beszél még a talentumokról is, amelyeket azért kaptunk tőle, hogy gyarapítsuk ajándékait, a másoknak is továbbadható isteni erőt. Erről szólnak a szentírási szakaszok, s ezt éneklik meg a liturgikus imádságok is, amelyeket itt közreadunk. A legteljesebb változat (I.) azoknak való, akik ezen a napon akár több órát is rá tudnak szánni az imádságra. A kisgyermekes családoknak ajánljuk az ennél jóval rövidebb változatot (II.), amely néhány napi imádság kíséretében a teljes szentírási szöveggel tárja elénk a nap lelki tanulságát. Érdemes el is magyarázni a gyermekeknek, hogy az ó- és újszövetségi szövegek miről is szólnak. A harmadik változat (III.) is sokat segíthet abban, hogy a nagykeddi lépésről ne maradjunk le. Itt már a szentírási szövegnek is csak néhány részletét találjuk. Kicsik és nagyok, kicsit vagy sokat, de imádkozzanak! Imádkozzunk, hogy a föltámadási előkészületből ki ne maradjunk!

VEZETŐ HÍREK
A családokkal együtt, a gyermekekért – az MKPK nyilatkozata az Amoris laetitia 10. évfordulóján

Parakliszra várja a híveket dél-budai szervezőlelkészségünk

Debrecenből Máriapócsra – a hit és az apai szeretet útján
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ MÉDIA
 
Fényének, nagyhét első három napja
 
Tropár, Íme a vőlegény...
 
Konták nagykedd
 
Nagykedd-I
 
Nagykedd-II
 
Nagykedd-III
 
ikon
VEZETŐ HÍREK
A családokkal együtt, a gyermekekért – az MKPK nyilatkozata az Amoris laetitia 10. évfordulóján

Parakliszra várja a híveket dél-budai szervezőlelkészségünk

Debrecenből Máriapócsra – a hit és az apai szeretet útján
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A családokkal együtt, a gyermekekért – az MKPK nyilatko...
A családokkal együtt, a gyermekekért – az MKPK nyilatko...
 
Debrecenből Máriapócsra – a hit és az apai szeretet ú...
Debrecenből Máriapócsra – a hit és az apai szeretet ú...
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemle októberi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemle októberi száma
 
Keresztes Szilárd emlékkonferencia
Keresztes Szilárd emlékkonferencia
 
Énekeseket várunk a bécsi zarándoklatra, az összesítet...
Énekeseket várunk a bécsi zarándoklatra, az összesítet...
 
Kántortalálkozó Budapesten – minden énekelni szerető ...
Kántortalálkozó Budapesten – minden énekelni szerető ...