Nagypéntek

Mk 15,16-41 

Abban az időben a katonák bekísérték Jézust a palotaudvar belsejébe, a pretóriumba, és egybehívták az egész helyőrséget. Bíborba öltöztették, tövisből font koszorút tettek a fejére, és elkezdték őt így köszöntgetni: „Üdvözlégy, zsidók királya!” A fejét náddal verték, leköpdösték és gúnyból térdet hajtva hódoltak előtte. Azután, hogy kigúnyolták, levették róla a bíbort, és a saját ruháit adták rá. Ezután kivezették, hogy keresztre feszítsék. Az egyik arra menő embert, a cirenei Simont, Alexander és Rufusz apját, aki éppen a mezőről jött, kényszerítették, hogy vigye a keresztjét. Így elvezették őt egy Golgota nevű helyre, ami Koponya-helyet jelent. És mirhával vegyített bort adtak neki inni, de ő nem fogadta el. Keresztre feszítették, majd megosztoztak ruháján, sorsot vetve, hogy kinek mi jusson. A harmadik óra volt, amikor keresztre feszítették. Az elítélésének okát jelző táblára ezt írták: „A zsidók királya.” Vele együtt két rablót is fölfeszítettek, az egyiket jobb, a másikat bal felől. Így beteljesült az Írás: „A gonoszok közé sorolták.” Az arra menők káromolták, csóválták a fejüket és mondogatták: „Te, aki lerombolod a templomot, és három nap alatt felépíted, mentsd meg magadat, és szállj le a keresztről!” A főpapok és az írástudók szintén gúnyolódtak, egymás között ezt mondva: „Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni. A Krisztus, Izrael királya, szálljon le most a keresztről, hogy lássuk és higgyünk neki!” Gyalázták azok is, akiket vele együtt fölfeszítettek. A hatodik óra táján pedig az egész földre sötétség borult, egészen a kilencedik óráig. A kilencedik órában Jézus hangosan felkiáltott: „Éli, Éli, lamma szabaktáni?” Ez annyit jelent: „Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Az ott állók közül néhányan hallották, és azt mondták: „Lám, Illést hívja.” Valaki odafutott, és ecetbe mártott szivacsot nádszálra tűzve, inni adott neki e szavakkal: „Hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy levegye őt!” Jézus hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét. A templom függönye ekkor kettéhasadt felülről egészen az aljáig. Amikor a szemközt álló százados látta, hogy fölkiáltva kilehelte lelkét, így szólt: „Ez az ember valóban Isten Fia volt.” Asszonyok is álltak ott, és messziről szemlélték. Köztük volt Mária Magdolna, Mária, az ifjabb Jakab és József anyja és Szalóme. Ezek már Galileában is követték őt és a szolgáltak neki. Rajtuk kívül még többen is jelen voltak, akik vele együtt mentek föl Jeruzsálembe. 

Nagypénteki sírbatételi vecsernye

Nagypénteken a zsúfolásig megtelt templomban Kapin István parókus atya úgy fogalmazott:hálásak lehetünk őseinknek, hogy úgy hívjuk a mai szertartást, hogy sírbatétel. Nem temetés. Hiszen a sírbatevő és a temető ember között nagy a különbség. Aki temet és föld alá tesz dolgokat, azt azért teszi, hogy az a dolog ott maradjon örökre. Most azonban sírba teszünk...az a különbség, hogy hisszük: ennek van folytatása. A mi Urunk betéteik a sírba, és vele az egész életünk. 

A sírbatételi vecsernye után a szokásos körmenet indult el az Attila téri főszékesegyház körül, melynek végén a sírleplet elhelyezték a templomban felállított sírban.