Nagypéntek-Jézus Krisztus kereszthalálának napja

Nagypéntek délelőtt Királyi imaórákra várták a híveket, amelyen egykor hagyományos módon még az uralkodó is részt vett, ahogy a nevében is benne van. Délután kezdődött az alkonyati zsolozsma, vagyis a sírbatételi vecsernye. A szertartást Kocsis Fülöp érsek atya és a főegyházmegye papjai a templomban felállított sír körül végezték.

Az istentisztelet során három ószövetségi olvasmány hangzott el, és egy részlet Pál apostol leveleiből az ember üdvösségéről Krisztus szenvedése által. „Általa vagytok pedig ti Krisztus Jézusban, aki Istentől bölcsességünkké, megigazulásunkká, megszentelődésünkké és megváltásunkká lett. Így teljesül az írás: „Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék.” (Szent Pál apostol korintusiakhoz írt levele 1,18-31)

Krisztus passióját Szent Máté evangéliumából idézték fel, aminek kapcsán Lukács Imre atya, a főegyházmegye érseki hivatalának irodavezetője prédikált a híveknek. „Hogy nem látták Krisztus elítélői a nyilvánvalót?” – kezdte. Az emberi gonoszság olyan mély, hogy, nem pusztán egy fantasztikus embert, egy jótevőt, de magát az Istent állították ítélőszék elé elvetemültségükben. „Azt az Istent, aki a pusztában vizet fakasztott, aki az éhező népnek mannát adott(…)azt vágták pofon, aki a saját képére teremtette az embert”. Az egyház ezen a napon – folytatta Imre atya gondolatait – nem pusztán egy megemlékezésre, Jézus Krisztus sírjának megkoszorúzására hív minket, hanem arra, hogy váljunk valódi részévé a szent három nap eseményeinek, titkának.  

A sírbatételi vecsernye után a szokásos körmenet indult el az Attila téri főszékesegyház körül, melynek végén érsek atyától és Seszták István főhelynöktől áldást kaptak a hívek, akik aztán csókkal illették a keresztet. A szertartás a plascsenyicát (sírlepel) elhelyezésével zárult, ami előtt térdre borulva imádkoztak a résztvevők.