Nagyszombat - olvasmányok a Szent Bazil Liturgián

Nagyszombat - olvasmányok a Szent Bazil Liturgián

2024-03-22 07:17:45
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Liturgikus
Nagyszombaton a vecsernyével összekötött Szent Bazil Liturgián tizenöt olvasmány van előírva.

Ennek egyik legfőbb oka az, hogy a nagyszombati keresztelésnek itt van a helye. Míg a hívek a föltámadáshoz köthető ószövetségi történeteket hallgatták, ezalatt a keresztségre fölkészített jelöltek átmentek a közeli keresztelő kápolnában lévő medencébez, majd az első beavató szentség fölvétele után, a keresztvízből feljőve, immár fehér ruhában tértek vissza a templomba. Ahol nincs kereszteléssel egybekötve ez az egyébként is meglehetősen hosszú szertartás, ott nem kell föltétlenül mindegyik olvasmányt venni. De aminek mindenképp illő elhangoznia, az a két gyönyörű ószövetségi himnuszt: Mózes éneke a Vörös-tengeren való átkelés után és a három babiloni ifjú éneke a tüzes kemencében. Mindkettőnek sajátos előadási módja van. Az előtörténet eléneklése után következik a himnusz, amelynek verseit időről időre egy közösen énekelt refrénnel szakítunk meg. Mózes énekében a refrén: "Énekeljünk az Úrnak, mert dicsőségesen felmagasztaltatott!" A három ifjú himnuszában pedig: "Az Urat áldjátok, és magasztaljátok mindörökké!"

Itt közöljük ennek a két himnusznak éneklésre megformázott szövegét és mellékeljük a hangfelvételt is, amely bemutatja, hogyan szoktuk ezt énekelni. Érdemes többször meghallgatni, már előre készülni, hogy a föltámadást megelőző este minél szebben szóljon ez a két liturgikus himnusz.

VEZETŐ HÍREK
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra

Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték küldetésüket a szegedi diákotthon fiataljai

Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus püspökei Máriapócson
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ MÉDIA
 
Nagyszombat, 6. olvasmány énekes része
 
Nagyszombat, 15. olvasmány énekes része
 
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
 
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
 
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
 
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
 
Kedves fiatalok! Ismét feltöltődésre hívunk benneteket!
Kedves fiatalok! Ismét feltöltődésre hívunk benneteket!