Négy történelmi egyház vezetője hirdetett igét a Magyar Kultúra Napján Szatmárcsekén

Négy történelmi egyház vezetője hirdetett igét a Magyar Kultúra Napján Szatmárcsekén

2023-01-23 11:31:36
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
ökumenikus
Kölcsey Ferenc, az idén 200 esztendős Himnusz költőjének szelleme kísérte vasárnap a Magyar Kultúra Napja alkalmából megtartott ünnepséget Szatmárcsekén. A szatmárcsekei református templomban Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke és Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét a jeles alkalmon. A jeles eseményen részt vett és beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök.

Minden szónok tőle, az ő gondolatait idézve indította saját gondolatmenetét, és mindenki hozzá is kanyarodott vissza Tiszaháton, a Felső-Tisza bal partján.

Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke már igéjének legelején arra figyelmeztetett, hogy 200 évvel ezelőtt egy hónapon belül három nagyság is született: Petőfi Sándor, Madách Imre és a nemzeti Himnuszunk. Mindhárom igyekezett megértetni a nemzettel, hogy az Isten nélküli élet bűn, és az vezet a nemzet és az ember tragédiájához.

– Mert ahogy Pilinszky János is megállapította, minden nagy mű tulajdonképpen a Szentírás parafrázisa – fogalmazott. A nemzeti imánk sorait elemezve a püspök mindazokat az erényeket kiemelte, amelyekre Kölcsey nemzetét emlékeztette: hogy „a hazaszeretet a legfontosabb társadalmi erény”, s hogy az „áldás a jó megvalósulása az életben, az Isten kegyelmének jelenléte”.

– Szeretni kell a hazánkat, feladatunk pedig őrizni és továbbadni a keresztény hitünket, amit elődeinktől adtunk. És nem szabad sok pénzt szerezni kevés munkával, ügyeskedve – sorolta a lehetséges bűnöket a római katolikus püspök, a hallgatóságának, illetve minden magyarnak szegezve egy fontos kérdést is: – Vajon mi megálljuk még a helyünket? Tudunk-e tanulni a nagyjainktól, tovább tudjuk-e adni a hitet? A módszer egyszerű: hitelesség, és ami nem való, annak nincs köze Krisztushoz. Ragaszkodjunk hát őseink keresztény hitéhez, legyünk hiteles tanúi a krisztusi szeretetnek, ahogy a mélyen hívő Kölcsey Ferenc is tette – hangzott a tanítás.

Áldást kértek

Majd dr. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspöke mondott áldást kérő imát, melynek minden sorát a Himnusztól kölcsönözte, a vershez igazítva formálta: – Szánd meg Isten a magyart, ki kínja tengerén keresi a helyét Európában és a világban. Szánd meg Isten a magyart, hogy ne csaljon adót a gazdag és ne kényszerüljön lopni a szegény. Szánd meg, hogy mindig visszataláljunk Szatmárcsekére, és emeld fel Isten ezt a nemzetet – fohászkodott mindannyiunk üdvéért.

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspök Kölcsey Ferencet és lelkületét a 90. zsoltár megalkotójának lelkéhez hasonlította, mert mint fogalmazott: – Mindkettőben benne van minden, ami fontos, a kettő között lelkületi azonosság van, ünnepet teremtenek, elcsendesedést követelnek – szólt elemzőn. Ezek után püspöktársaihoz hasonlóan a figyelmet a legfontosabbra, jövendő és az idő Urára, Istenre irányította, mert mint fogalmazott, örüljünk, hogy legalább van kitől kérni. – Mert Isten akár a büntetés folyamatát is meg tudja szakítani, van remény eljutni a víg esztendőre, helyreáll, kiigazodik valami, beáll a rendeződés időszaka, az új kezdet starthelyzete. Ahogy a zsoltáros, úgy Kölcsey Ferenc is tudta, hogy az Isten áldása nélkül minden hiábavalóság, mert az áldás a növekedés ereje, az életerő ajándéka. És Isten nélkül nemzet sincs – magyarázta a híveknek.

Az elhangzott tanításokat Fülöp érsek-metropolita könyörgése zárta.



A Kölcsey Társaság minden évben a Magyar Kultúra Napján, a szatmárcsekei ünnepségen adja át a Kölcsey-emlékplakettet. Ez idén sem történt másként, ezúttal Berkesi Sándor Kossuth-díjas karnagynak, és Varnus Xavér Magyar Érdemkereszt Tiszti-, és Középkeresztjével kitüntetett orgonaművésznek ítélték oda a megtisztelő díjat.

Az ünnepséget a Himnusz közös szavalata zárta.

Forrás: szon.hu, fotó: Csutkai Csaba, MTI 

 

VEZETŐ HÍREK
Pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása

Tisztelendő asszonyok lelkigyakorlata Máriapócson

Egyháztörténészek IX. Országos Találkozója
 
AKTUÁLIS
Idén Debrecen ad otthont az Ez az a nap! elnevezésű keresztény zenei fesztiválnak
 
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása

Tisztelendő asszonyok lelkigyakorlata Máriapócson

Egyháztörténészek IX. Országos Találkozója
 
AKTUÁLIS
Idén Debrecen ad otthont az Ez az a nap! elnevezésű keresztény zenei fesztiválnak
 
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Idén Debrecen ad otthont az Ez az a nap! elnevezésű keres...
Idén Debrecen ad otthont az Ez az a nap! elnevezésű keres...
 
Pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása
Pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása
 
Tisztelendő asszonyok lelkigyakorlata Máriapócson
Tisztelendő asszonyok lelkigyakorlata Máriapócson
 
Egyháztörténészek IX. Országos Találkozója
Egyháztörténészek IX. Országos Találkozója
 
Ferenc pápa köszönőlevele Fülöp metropolitának
Ferenc pápa köszönőlevele Fülöp metropolitának
 
Harangozzunk templomainkban és imádkozzunk hazánkért jú...
Harangozzunk templomainkban és imádkozzunk hazánkért jú...