A jelképpé emelkedett fehér bot elterjesztése Guilly d’Herbemont grófnő nevéhez fűződik, aki az 1920-as évek végén karolta fel a vakok és gyengénlátók ügyét, majd magánvagyonából el is készíttette az első ötezer eszközt, mely mintegy a kar meghosszabbításaként elsősorban az utcai tájékozódást segítette. Ezeknek értékesítése hamarosan az egész világon elkezdődött.
A Szent László Görögkatolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola idén is megemlékezett erről a jeles napról. Az érzékenyítő program ötletgazdája Hajdufiné Imre Éva tanárnő, aki több mint tíz évvel ezelőtt szervezte meg az annak idején még Dienes László nevét viselő intézményben az első „vakszobát” akkori látássérült diákjaink hatására.
Idén olyan „láthatatlan” termet rendezett be kilencedikes segítőivel, ahol csak a szaglásra, a tapintásra, a hallásra hagyatkozhattak a kendővel bekötött szemű látogatók. Illóolajat, jellegzetes illatú fűszereket, valamint különböző állagú és formájú zöldségeket és gyümölcsöket kellett a vállalkozó kedvűeknek azonosítaniuk; aprópénzt és fémszerszámokat csoportosítaniuk; egymástól eltérő anyagminőségeket felismerniük a dörzspapírtól a selyemig; domborított írásjeleket kitapogatniuk; nehezített terepen közlekedniük. Látás nélkül az olyan hétköznapi tevékenységek is kihívást okoztak, mint egyes ruhadarabokba bújni vagy vajas kenyeret kenni. A tevékenységeket természetesen „látó”, nem bekötött szemű vezetők irányították és felügyelték.
Az óránként cserélődő csoportok leginkább kiszolgáltatottságról, a tehetetlenségről, magára utaltságról számoltak be, a biztonságérzet hiányáról – illetve arról, hogy megkönnyebbülés és hála töltötte el őket, amint lekerült a kendő a szemükről. A hasonló jellegű érzékenyítő programoknak éppen ez a célja: képessé kell lennünk a miénktől radikálisan eltérő élethelyzetekbe empatikusan belehelyezkedni és az átélt élmények hatására nemcsak kívülállóként viszonyulni hozzá.
Az érzékenyítés egyházi iskolaként is, egészségügyi iskolaként is vállalt feladatunk.