Nem Los Angelesbe kell vinnem a feleségem, elég az Etele Pláza

“Miért kérdezed, ki az a lány?”

“Mert ő lesz a feleségem.” 

1997 január vége volt, a Fő utcai görögkatolikus templomból hömpölygött kifelé a tömeg. Volt ott egy sötétkék télikabátos lány, aki körül megállt a levegő.  

“Egy kicsit világosabb volt körülötte minden. Volt egy erős kisugárzása, mindenkire odafigyelt, ez a lelki szépség fogott meg azonnal”- Kovordányi Miklós öccsével, Gyurival ott helyben elkezdték szövögetni a terveket, hogy hogy lehetne megismerkedni a lánnyal. Egy színházi programot választottak és nem bízták a véletlenre a nemi arányokat sem: három lány és három fiú indult el a Várba pár héttel később. 

A darab szörnyű volt, ezért Káplár Rita és barátnője a szünetben le akart lépni. A fiúk mindent bedobtak, hogy maradásra bírják őket, mert a terv szerint Miklós hazakíséri Ritát, közben lebilincselő és egyben szórakoztató beszélgetésbe bonyolódnak. A kísérés összejött, a csevegés nem: Rita szörnyen fázott, ezért nem volt épp szószátyár kedvében. “Akkor azt hittem, ez a hajó elment. Kínosan végigfecsegtem az egész utat. A harmadik randinkon Rita másfél órá késett. A mobiltelefon előtt kőkorszakban egyet tehetett a férfi: megvárta a lányt.” 

Udvarlás egy életen át

Rita tényleg elég lassan rázódott bele a közös történetükbe. “Azt gondoltam a szerelemről, hogy tényleg meglátod a szőke herceget fehér lovon, beüt a krach, egymásba esünk és  boldogan élünk. Hát Mikivel semmi ilyet nem éreztem. Amikor viszont elváltunk, nagy hiányérzetem támadt”. 

Miklós szerint az udvarlási szakasz kulcsfontosságú. “Meg kell mutatnia a fiúnak, ő miért jobb másoknál, a lány miért mellette döntsön. Én a mai napig meglepem a feleségem, randira hívom. A múltkor a Dumaszínházba vettem jegyeket, de elmaradt, ezért elvittem az Etele Plázába. Fontos, hogy évtizedek után is rendszeresen kilépjünk az otthon falai közül, sétáljunk, beszélgessünk, kettesben, gyerekek nélkül figyeljünk egymásra.” 

Habár mindketten reál beállítottságúak, hisz Miklós mérnök, Rita pedig matematika-fizika tanár, az irodalom és a művészet a közös szenvedélyük. Máriahalmi házukban, amelyet Miklós tervezett és  épített, hegyet lehet rekeszteni a társasjátékokból is: nagy kedvencek a Century, a Ticket to Ride vagy a Rizikó. Ha az öt gyerekből egynek sincs kedve játszani, simán leülnek kettesben.  

“Nem mindig jó Mikivel játszani, mert bár szeretem, hogy észember, néha állati frusztráló, hogy túl ügyesen játszik” - így Rita. 

Ha elkezdesz dekázni a labdával

Persze az első évek nem a játékról szóltak. Rita tíz évet töltött otthon az öt gyermekkel és elveszítette az önbizalmát. “Amikor jött egy ajánlat, hogy fizikatanérként dolgozhatnék egy suliban, nem mertem elfogadni, nem tudtam, képes vagyok-e még dolgozni. De Miki támogatott, hogy fogadjam el. És szépen, lassan, átalakítottunk mindent: a házimunkát, amit addig egyedül vittem, felosztottuk. Volt egy kerek tábla, hogy kinek, mi a feladata, sorsoltunk. Mindenki minden nap mást csinált.” 

Eddigre Miki is rádöbbent, hogy a pénz nem számít annyit, fontosabb, hogy a család együtt legyen. Mert ő is hajlamos volt belecsúszni a túlórákba, a hétvégi hajtásba. Váltani kellett. “Egy házasságban nem nagy dobásokra van szükség, hanem sok kicsi, teljesíthetőre. Nem Los Angelesbe kell vinnem a feleségem, elég az Etele Pláza. Focista hasonlattal: ha dekázni kezdesz, nem nagyokat rúgsz a labdába, hanem kicsiket. Így sokáig a levegőben tudod tartani a labdát. Ha egy nagyot rúgsz, nagyot száll és talán még egyet tudsz bele rúgni, de ennyi.” 

Miklós ezért dekázik: ha megpihen a kertben kedvenc hobbijával, a rózsák gondozásával, a legszebb rózsát levágja és Ritának adja.  

Induljunk el egymás felé

Miklós büszkén mutatja, milyen megoldásokat tervezett, hogy a lenyűgöző ház mindenkinek élhető legyen. De nagy mélypont volt, amikor valamit elkészített, Rita pedig teljesen másra gondolt. “Igen, de nem ilyet szerettem volna, mondta. Az letaglózott”. 

Rita az első kisgyerekes évekből idéz fel sérelmeket. “Újpesten laktunk, első gyerek, Miki későn jár haza, és várom, gyűlik-gyűlik hónapokon át, aztán kirobbanok. Este bocsánatot kértem, ő viszont elaludt bocsánatkérés nélkül. Annyira belehergeltem magam, hogy zokogni kezdtem, ő meg felébredt és nem értette, mi bajom. Másképp működtünk, mást hoztunk. Akkor volt egy sírós-ölelgetős beszélgetés és megfogadtuk, hogy soha többé nem fekszünk le úgy, hogy valakiben harag van. Legalább arról biztosítsuk a másikat, hogy szeretjük. Lehet, hogy most nehéz, de induljunk el egymás felé”.  

A közös szenvedély a társastánc: a nagy kedvencek az angolkeringő, a csa-csa-csa, a rumba, vagy a jive. A tánc eredetileg Rita hobbija volt és Miklós óriási erőfeszítésekkel érte be a feleségét.  

“És mindenkinek legyen külön hobbija is. Nekem az elmúlt években ez az amerikai futball lett: éjjel, négy órán át nézem. De ezt is el kellett fogadtatni és megértetni a feleségemmel.”

“Mert én meg azt láttam, hogy jön haza, köszönés nélkül be a hálószobába, dugó a fülbe és se kép, se hang.”

“Én meg azon puffogtam, hogy nem igaz, hogy heti négy órát nem lehet nyugiban az ember. Na, ezért kell kommunikálni. Rita is elmegy jógázni vagy barátnőzni”

“De nekem a barátnőim helyben vannak a suliban, lyukasórában! Terveztem valamit estére, te meg bezúztál focit nézni.”

“De ha kocsmába járnék, mert ott lennének a haverok?”

“Az más minőség lenne, szívem!”

(Nevetés)