Nem a biztosítási csekk, hanem a cselekvő hit véd meg minket a sötétség világának kormányzói ellen - a főszékesegyház templombúcsúja

Az ünnepi Szent Liturgiát dr. Seszták István főhelynök atya vezette, tanítást pedig a templom egykori parókusától, a jelenleg Hajdúszoboszlón szolgáló Fekete András atyától kaptak a hívek.  

Érdekes felvetéssel kezdődött a prédikáció, melyben András atya azt fejtegette, hogy sokan tévesen azt gondolják a különféle biztosítások által körbe vannak bástyázva védelemmel. Érdemes ezen elgondolkozni akkor, amikor egy olyan ünnepre érkeztünk, ami az oltalomról szól. Megjegyezte, irodalmi szövegkörnyezetben az oltalom szót utoljára talán Arany János említi, azóta mintha kiveszett volna a nyelvhasználatból és csak az egyházi közegben maradt fent. A köznapi nyelv védelemről, biztonságról beszél, amiről sokan úgy gondolják, hogy a csekk befizetésével már adva is van számukra.

„Valamire biztosítva lenni egy utólagos jóvátételi intézmény, kompenzáció, ha kár ér bennünket. Itt és most egy olyan oltalomról, védelemről van szó, ami megelőzi a bajt, ami nem engedi, hogy bekövetkezzen. Úgy, mint ahogy Konstantinápolyban, a blakhernai templomnál imádkoztak és megállították a bajt. Ez egy egészen más minőség.” – mondta András atya és hozzátette: az egy dolog, hogy anyagilag biztosítjuk magunkat, de mi védi meg a lelkünket, milyen eszközeink vannak arra, hogy a személyiségünk ne pusztuljon?

Erre nem kötnek biztosítást….a hívő ember azonban helyzeti előnyben van és azt tudja mondani, hogy neki van egy felső kapaszkodója: az Úristen.

Majd a főszékesegyház egykori parókusa elmondta, hogy a vecsernyében is sokszor elhangzó Mária imádságunk a 3. századból származik, Egyiptomban a keresztény üldözés idején már imádkozták az akkori keresztények: „Oltalmad alá futunk Istennek szent  Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején. Hanem oltalmazz meg  minket minden veszedelemtől…” – vagyis az a helyzeti előny, amit a hit jelent, már ebben az imádságban is tetten érhető – világított rá András atya. Majd Szent Pál szavait idézte fel, aki az efezuisaknak írt levelében arról beszél, hogy fel kell fegyverkezni a sötétség világának kormányzói ellen s jó, ha a fegyvertárunknak része a hit pajzsa, amellyel el lehet hárítani a gonosz tüzes nyilát.

„Vajon mennyire lennék népszerű, ha a biztosítók reklám szövegei helyett azt reklámoznám, hogy ’vegyünk kezünkbe a hit pajzsát’…A legtöbb ember lelke mélyén érzi a hit védelmező erejét, ami cselekedeteinkkel kiegészülve tart minket távol a gonosz tüzes nyilaitól illetve korunk alantos eszméitől, deviáns magatartásformáitól, hazugságaitól. Így legalábbis ezek nem fognak rajtunk akkora sebet ütni, mintha semmilyen védőpajzs nem lenne előttünk.” – hangsúlyozta András atya és nyomatékosította: a cselekvő hit, az megvéd.

„Oltalmazz, ments meg, könyörülj és üdvözíts minket Isten a Te kegyelmeddel” – milyen sokszor hangzik ez el a Szent Liturgián. Merthogy az ember újra és újra azt érzi, hogy az Istenhez kell fordulnia oltalomért. Minden lény a Földön kiszolgáltatott s nagyon sok mindent nem tudunk kivédeni, így mi is marad? A józan eszű belátás, a hit megerősítése és az Istenhez való fordulás – világított rá András atya.

Össze se lehetne írni, hogy a cselekvő hit mennyi ember sorsát, személyiségét, családját, jelenét és jövőjét mentette már meg, mennyi értéket hozott létre, épített föl. S ehhez Mária közbenjárását is kérni kell, hiszen ahogy a vecsernyében is imádkozzuk: „bizalmunkat, Isten után tebeléd helyezzük…, te vagy a mi reménységünk.” Ha az ember elmerül ebben a gondolatban, akkor rájön, hogy nélkülözhetetlen az Istenszülő szeretetből védő közbenjárása – hangsúlyozta parókus atya és hozzátette, akkor lesz a mi hitünk cselekvő és aktív, ha a Szentírás akár egyszavas üzeneteit követjük:  bízzatok, ne féljetek, menjetek, adjatok, áldjátok, magasztaljátok, kereszteljétek, tanítsátok, szeressetek, hirdessétek… ezekre nem szabad nemet mondani s fel kell venni a hit pajzsát, amivel képesek vagyunk a felsorolásban szereplő cselekedetekre.

Végezetül arról beszélt, hogy minden búcsú egy templom születésnapja, a közösség születésnapja is lelki értelemben. Debrecenben amikor 111 éve ezt a templomot felszentelték az akkori püspök a parókusnak írt levelében azt mondta: „téged és tieidet az Istenszülő oltalmába ajánlak”. Ezt értelmezhetjük úgy is – mondta András atya –, hogy az Istenszülő oltalmának tiszteletére épült templom olyan, akár a blakhernai templom felett látott lepel, csak éppen kőben és téglában, üvegben, fában és nem utolsó sorban mérhetetlen sok szeretetben óv minket. Ezzel is üzentek eleink, hogy tudjuk: gondjuk volt ránk, kaptunk egy helyet az elmélyedésre, a felemelkedésre, az Istenhez való közelebb jutásra. Ám mindez csak akkor valósulhat meg, ha mi is akarjuk. – zárta gondolatait Fekete András atya.   

A templombúcsú a hagyományoknak megfelelően körmenettel ért véget, majd az egyházközség tagjait a Hit és Kultúra Látogatóközpontba várták szeretetagapére.