Nemcsak a létszám, hanem a lelkesedés is évről-évre nő - elindultak az édesapák Debrecenből az Istenszülőhöz

Nemcsak a létszám, hanem a lelkesedés is évről-évre nő - elindultak az édesapák Debrecenből az Istenszülőhöz

2022-10-07 12:55:46
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye, Mikula Szilvia /Dehir.hu, fotó: Katona Tamás / Hajdúdorogi Főegyházmegye
Máriapócs
Debrecen
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Tizenegyedik alkalommal szervezték meg az apák zarándoklatát: két nap alatt mintegy 55 kilométert tesznek meg gyalog önmagukért és családjukért a résztvevők.

Ismét útra keltek a családfők Debrecenből: félretették a munkát ezen a pénteken, hogy gyalog jussanak el Máriapócsig. Immár tizenegyedik alkalommal keltek útra az apák, leendő apák, férfiak Debrecenből, hogy két napon keresztül imádkozva, énekelve vagy éppen elcsendesedve tegyék meg a mintegy 55 kilométeres utat.

Terdik János pasztorális helynök atya, az apák zarándoklatának szervezője elmondta, 2011-ben indultak el első alkalommal, azóta pedig nemcsak a létszám, hanem a lelkesedés is nő évről évre.

- Sokszor az indulás arról szól, hogy másokért könnyebb zarándokolni. Én azonban nagyon fontosnak tartottam a saját utat, mert ha mi változunk, akkor a környezetünknek is többet és mást tudunk adni. Elsősorban fontos saját magunk miatt is tisztulni, erősödni, illetve nagyon fontos az, hogy a családjainkért, feleségünkért, gyermekeinkért, nemzetünkért, az egész világért – most kifejezetten még a békéért is – hangsúlyozta Terdik János atya.

Az apák zarándoklata a Debrecen-Tócóskerti Görögkatolikus Szervezőlelkészség programjából indult ki 11 évvel ezelőtt, mára azonban „kinőtte” Debrecent. Évről évre egyre többen csatlakoznak a cívisvárosból induló zarándoklatra, melyre az ország több pontjáról is érkeznek édesapák. Vannak köztük fiatalabbak, idősebbek, első alkalommal zarándoklók, és olyanok is, akik a kezdetek óta járnak.

A nyíradonyi Illés György is „visszatérő” zarándok. Mint mondta, édesanyja már ötéves korában elvitte őt Máriapócsra, bevallása szerint ennek az útnak „a szelleme és a Szűzanya szeretete” azóta is benne él.

- Ezek a zarándokutak mind felajánlások, valamilyen célért indul el az ember, amit felajánl. Például én a magyar hazáért indultam el 2006-ban ezekre a nagyobb utakra. Eddig mentem 15.600 kilométert, de nem is a kilométer a lényeg, hanem amit ezen az úton kap az ember és ad a Jóisten felé. Felajánljuk az imákat, szenvedéseket, mert azzal is jár. A készülődés a legrosszabb, de utána mikor elindul az ember, minden kitisztul és megy szépen – mondta el.

Az indulás előtt közös imádságra gyűltek össze a családfők a csapókerti Szent Péter és Szent Pál templomban. Itt Kiss László parókus atya köszöntötte először a zarándokokat, majd Fülöp metroolita áldotta meg őket, és a külön erre az alkalomra készített kendőket. Érsek-metropolita atya „útravalóul” azt mondta: adjon lendületet az életükben is az, hogy ezen a két napon a jó irányba haladnak, és azt kívánta, hogy egész életükben járjanak a helyes úton.

- A lépéseink most mind Máriapócsra fognak elvinni. Az a nagy kérdés, hogy az életemben a lépéseimről elmondhatók-e, hogy a cél felé, a Mennyország felé vezetnek-e. Kiemelt fontosságú az édesapák esetében, mert amerre lépegetnek, olyan lépéseket tesznek a mögöttük lévők, a rábízottak, akinek a felelősségét rájuk bízta az Úristen – emelte ki metropolita atya.

Az áldást követően indultak útnak Debrecenből az édesapák, hogy két napon át gyalogoljanak.

A lelkitáplálék melett a debreceni Soós Pékség jóvoltából zarándokcipót is kapott az ötven zarándokló édesap, akikhez vasárnap csatlakoznak a családtagjaik, hogy együtt vegyenek részt a Szent Liturgián, így együtt adhatnak hálát és kérhetik az Istenszülő oltalmát.

VEZETŐ HÍREK
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Családtáborának

Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlatot

Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Családtáborának

Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlatot

Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...
 
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek