Nemzetközi Teológuskonferencia Pécsett

Nemzetközi Teológuskonferencia Pécsett

2017-02-13 11:33:59
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye-DOSZ HiTO
Kocsis Fülöp érsek
A rendezvény vendégei a magyar felsőoktatási intézmények mellett még Spanyolország, Belgium, Németország, Ausztria, Szlovákia, Lengyelország, Románia, Szerbia, Horvátország és Szlovénia egyetemeiről érkeztek

Február 10-12. között rendezték meg a Doktoranduszok Országos Szövetsége Hittudományi Osztályának éves rendes nemzetközi konferenciáját. Az idei év helyszínét a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola biztosította. A három napos program során közel 60 előadás hangzott el. Az előadóknak lehetőségük nyílt bemutatni témájukat és így tudományos diszkussziót folytathattak kutatási programjukról.

A konferencia megnyitója során a megjelenteket először a Hittudományi Osztály elnöke, Kiss Gábor köszöntötte. Hangsúlyozta, hogy helytelen lenne a megrendezett konferenciára a közös munka lezárásaként tekinteni, hiszen a rendezvény sokkal inkább azt a célt szolgálja, hogy egyetemi, felekezeti és országhatárokon átívelő módon folytatódhasson tovább az a tudományos kutatói munka, melynek végső célja a hit Misztériumának mind tökéletesebb megértése. Ezután Dr. Cseporán Zsolt, a DOSZ elnökségének tagja mondta el üdvözlő szavait, ezt követően pedig Dr. Udvardy György pécsi megyéspüspök és Kocsis Fülöp, görögkatolikus érsek-metropolita beszédei hangzottak el.

A tudományos szimpózium számos védnöki tisztségét több magyarországi és határon túli egyházi és egyetemi vezető vállalta el.  A rendezvény plenáris ülésén nyitóelőadást tartott Prof. Dr. Wilhelm Rees (Innsbruck) és Dr. Görföl Tibor (Pécs), akik a 21. század kihívásaira igyekeztek reflektálni, gyakorlati és szisztematikus teológiai szempontból egyaránt.

A konferencia második napján az egyéni előadások következtek. A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola 9 párhuzamos helyszínén összesen 56 előadás hangzott el: két egyháztörténeti, gyakorlati teológiai, szentírástudományi, szisztematikus teológiai, egyházjogi, vallásfilozófiai, morálteológiai és liturgikus szekcióban. Minden műhelyt az adott diszciplína egy kiemelkedő szaktekintélye vezette, így az előadók értékes impulzusokat kaphattak munkájuk további folytatása számára.

A rendezvény vendégei a magyar felsőoktatási intézmények mellett még Spanyolország, Belgium, Németország, Ausztria, Szlovákia, Lengyelország, Románia, Szerbia, Horvátország és Szlovénia egyetemeiről érkeztek.

VEZETŐ HÍREK
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma

„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívhangrendeletről és az egyházak szerepéről

Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák terén
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
 
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
 
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...