Nemzetközi romakonferencia Rómában

Nemzetközi romakonferencia Rómában

2017-04-19 10:23:28
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye - MTI
Kocsis Fülöp érsek
Nemzetközi
Kiemelkedő az általános iskolát befejező roma diákok magyarországi aránya

Európai összehasonlításban Magyarországon kiemelkedően magas a kötelező nyolc osztályt kijáró roma tanulók száma - hangzott el a Romák helyzete Európában, pasztoráció és társadalmi integráció című nemzetközi romakonferencián, amelyet a magyar szentszéki nagykövetség rendezésében tartottak az olasz fővárosban április 7-én.

Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár a konferencia üzenetét úgy foglalta össze, hogy az Európában élő romák sorsa közös ügynek számít romák és nem romák számára egyaránt. Hangsúlyozta: abban, hogy a szegénységben élő romák lehetőséget kapjanak a jobb életre, nagyon nagy szerepe volt az egyházaknak, amelyek nem csak segítséget, motivációt is képesek nyújtani a szemléletváltásra. Hozzátette, hogy az állam, az egyház és a romák közös munkájának eredményeként Magyarországon tömegeket sikerült kimozdítani a segélyezettségből.

Székely János esztergom-budapesti segédpüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Kar cigánypasztorációs felelőse elmondta, hogy a 14-15 éves korosztályban a magyarországi roma fiatalok 82 százaléka szerez általános iskolai végzettséget. Ezt követően 24 százalék végez el szakközépiskolát, 11 százalék érettségizik le és 2 százalékuk végez egyetemet vagy főiskolát. A magas szintű képzésben részt vevők aránya még mindig alacsony, de az általános iskolát befejező magyar roma tanulók aránya egyedülállónak számít Európában, nálunk jobban csak Spanyolországban teljesítenek - hangsúlyozta Székely János. A konferenciát a Nemzeti Kulturális Alap és a Balassi Intézet együttműködésével a Római Magyar Akadémián rendezték, Habsburg-Lotharingiai Eduard magyar szentszéki nagykövet nyitotta meg. Jelen volt Kocsis Fülöp metropolita, a Szuverén Máltai Lovagrend és a Szent Egyed közösség roma felelősei, valamint Spanyolország, Szlovénia, Szlovákia, Macedónia, Románia és Nagy-Britannia diplomatái. 

A Vatikánt képviselő Peter Turkson ghánai bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődés Előmozdítása Dikasztériumának vezetője előadásában hangsúlyozta, hogy a romák, évszázados európai jelenlétük ellenére, az emberi jogok tekintetében a kontinens legdiszkrimináltabb és legkiközösítettebb kisebbségét képezik. Hangsúlyozta, hogy a roma integráció gyakorlati lépéseket követel a társadalom és az egyház részéről is, és ennek legelső állomása a roma gyerekek iskolázottsága.

A nemzetközi konferenciával egy időben a Mezei István vezette Magyar Cigányválogatott a vatikáni Svájci Gárda focicsapatával mérte össze erejét. A 2011 óta minden évben egymással játszó két csapat találkozója immáron hagyománnyá vált. Most a magyarországi német kisebbség játékosaival erősített cigánycsapat 5-1-re győzött. Mága Zoltán hegedűművész koncertje zárta az olasz fővárosban tartott romaeseményeket, melyek megelőzték az április 8-i nemzetközi romanapot.

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai