Nevelőszülők Lelki napja Máriapócson

Nevelőszülők Lelki napja Máriapócson

2017-05-09 11:03:33
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Máriapócs
Szociális
Somosiné Szilágyi Gyöngyi beszámolója

A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat szervezésében 2017. április 27-én rendezték meg a Nevelőszülők Lelki napját Máriapócson, nemzeti kegyhelyünkön. A Lelki napot Demkó István vásárosnaményi parókus atya tartotta Ősz Tibornak, a Szeretetszolgálat lelki igazgatója meghívásának eleget téve. A rendezvényen a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat által fenntartott három Gyermekvédelmi Központból közel 250 nevelőszülő, illetve a nevelőszülői hálózatokban tevékenykedő szakember vett részt.

A Lelki nap a Kegytemplomban vette kezdetét egy imával, majd az Emmánuel ház nagy termében folytatódott elmélkedéssel. Nagy élmény volt a jelenlévőknek: igazán jó hangulatban telt. Demkó István parókus atya a poénok mellett nagyon sok mondanivalót adott át – miközben a mély, igazi örömöt, az evangéliumot hirdette. Ezután Szent Liturgián vettek részt a nevelőszülők és a szakemberek.

Ezúton is köszönjük ezt a tartalmas napot, mely igazi lelki feltöltődést adott a jelenlévőknek!

VEZETŐ HÍREK
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten

Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi iskola munkatársai

Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten

Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi iskola munkatársai

Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
 
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
 
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
 
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
 
Isten mindig, minden körülmények között velünk van - t...
Isten mindig, minden körülmények között velünk van - t...
 
XIV. Leó pápa üzenete a teremtésvédelem 11. világnapj...
XIV. Leó pápa üzenete a teremtésvédelem 11. világnapj...