Nincs gonoszság, csak szeretethiány

Nincs gonoszság, csak szeretethiány

2017-09-04 15:02:07
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye-HBN
Oktatás
Debrecen
Tanévkezdés Debrecenben

Gyarapodjunk az új tanévben, de ne csak centiméterekben, hanem szellemiekben és lelkiekben is. Ez az üzenet hangzott el Kocsis Fülöp metropolita beszédében vasárnap délelőtt az Attila téri Főszékesegyházban megtartott tanévnyitó püspöki Liturgián. Az alkalomra megtelt a főszékesegyház, a vendégek között voltak nem görögkatolikus vallásúak is. A pedagógusok, a gyerekek és a hívek együtt imádkoztak a tanév sikereiért. 

A szőlősgazda története

A Liturgia elején két evangélium is elhangzott, a szőlőt ültető gazda története és a nyolc boldogság meghirdetése. Kocsis Fülöp metropolita atya emlékeztette a hallgatóságot, hogy szeptember 3-a Szent X. Piusz pápa napja, a hajdúdorogi egyházmegye alapítója, s az ő tisztelete miatt hangzott el a nyolc boldogság evangéliuma. Majd az egyházfő a szőlősgazda történetét magyarázta: egy ember szőlőt ültetett, azt bekerítette, a művelésre munkásokat fogadott, akik aztán a gazda fiát is megölték, amikor termésért ment. – Szörnyű, de ma is igaz történet, amiben a gazda maga az Isten, a kert a világ, ahol élünk, a munkások pedig mi magunk vagyunk, akik sokszor elfordulunk Isten küldötteitől, ellenkezőjét tesszük annak, amit Isten kíván tőlünk, sőt, végül bűneinkkel még a Fiát is megöljük. Isten fia azért halt meg, mert elfordultunk tőle. Nagypéntek után viszont jön a feltámadás. De az Atya nem tesz ezért szemrehányást. Ő sohasem aláz meg, soha nem a rosszról beszél, hanem mindig arra mutat rá, hogy mindenen keresztül az ő szeretete sugárzik ránk. A sátán az, aki gonoszságára mutat. Éppen azért, hogy a reménytelenséggel elsötétítse látásunkat. Ám sötétség nem létezik, hiszen az csak a fény hiánya. Így gonoszság sem ltezik, az meg a szeretet hiánya. Töltsük meg fénnyel a mai szeretethiányos világunkat, mégpedig úgy, hogy saját életünkben, önmagunkban és környezetünkben kezdjük el. Ezt várja tőlünk Isten. 

Gyarapodni szeretetben

A tanévkezdéssel kapcsolatban Kocsis Fülöp elmondta, hogy egyházunk az iskoláiban a legtöbbet akarja nyújtani. Mégpedig az, hogy diákjaink ne csak centiméterben és tudásban, de legfőképpen szeretetben gyarapodjanak. Ez a legfontosabb feladatunk.

A Liturgia végén a gyermekek és pedagógusok tanévkezdő áldásban részesültek. Majd közösen átvonultak a szomszédes telekre, ahol a metropolita megáldotta az újonnan elkészült játszóteret.

Fotó: Derencsényi István

VEZETŐ HÍREK
Álláshirdetés - kisgyermeknevelőt, fejlesztőpedagógust és gyermekotthon vezetőt keresünk

„A lelkemben görögkatolikus lettem!” – Megszentelték a beregszászi görögkatolikus múzeumot

XIV. Leó pápa üzenete a szegények 9. világnapjára
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Álláshirdetés - kisgyermeknevelőt, fejlesztőpedagógust és gyermekotthon vezetőt keresünk

„A lelkemben görögkatolikus lettem!” – Megszentelték a beregszászi görögkatolikus múzeumot

XIV. Leó pápa üzenete a szegények 9. világnapjára
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
„A lelkemben görögkatolikus lettem!” – Megszentelté...
„A lelkemben görögkatolikus lettem!” – Megszentelté...
 
"Te áldás voltál!" – Elbúcsúztunk Kapin István atyá...
 
Újra bizánci dallamok a Görögkatolikus Múzeumban
Újra bizánci dallamok a Görögkatolikus Múzeumban
 
Középiskolai hittanverseny - már lehet jelentkezni!
Középiskolai hittanverseny - már lehet jelentkezni!
 
Isten mértéke szerint keressük a tetszést! – A görög...
Isten mértéke szerint keressük a tetszést! – A görög...
 
Michael W. Banach beszéde a Hierarchák Tanácsán
Michael W. Banach beszéde a Hierarchák Tanácsán