November 15-én kezdődik a böjti időszak

November 15-én kezdődik a böjti időszak

2023-11-14 10:32:00
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Böjt
A bizánci hagyományú egyházakban - akárcsak a húsvétot megelőző nagyböjt - ez az időszak is negyven napig tart.

November 15-én kezdődik a Karácsonyt megelőző böjt. Áldásos időszak, mely előre aranyozza ezt a gyönyörű ünnepünket. Minél komolyabban vesszük a böjtöt, annál szebb lesz az ünnepünk. Rajtunk múlik tehát, hogy az Isten Fia földre érkezésekor a mi életünkben is megszületik-e Krisztus. 

Karácsonyra készülünk, Jézus Krisztus test szerinti születésére. Az Isten-gyermek megjelenik a világban, ami az első századokban szoros összefüggésben volt az Epifánia (vízkereszt) ünnepével, olyannyira, hogy ugyanazon a napon ünnepelték a két eseményt. A december 25-ei dátum meghatározása érdekes módon Nyugaton történt, amit a keresztény Kelet átvett, de csak a IV. század végén, az V. század elején, Palesztina pedig véglegesen csak a VI. században fogadta el azt. Szétvált a két nagy ünnep, s idővel az emberek szívében a karácsony lett a kedvesebb, a vízkereszt fényes ünnepe pedig szinte teljesen háttérbe szorult. Sokszor úgy elsikkad a hétköznapok között, hogy olykor még a hitben buzgóbb családoknak is nehézséget jelent a szenteltvíz „beszerzése”. 

A beszerzés talán nem a legkívánatosabb szó ebben az összefüggésben, de jól jelöli azt az általános lelkületet, ami áthat mindnyájunkat, sajnos még a keresztényeket is. A szenteltvíz, vagy éppen a karácsonyi készültünk sokszor nem egyéb, mint egy nagy beszerzés. Mondhatni kipipáljuk, ha megvásároltuk a házastársunknak, gyerekeiknek, szüleinknek, esetleg rokonainknak a tervezett ajándékokat, hasonlóképpen, mint egy jó üzletember, aki teljesítette feladatát. Ehhez azonban nem kell Krisztus követőnek lenni. 

Mit tegyen akkor egy jó görögkatolikus?

Talán mindenkinek eszébe jut ilyenkor a böjt és az imádság, de mégis hogyan valósíthatjuk meg? Görögkatolikus egyházunkban a november 15-étől számított 40 napos készületi időszakot nehéz a szó szoros értelmében böjti időszaknak nevezni, hiszen jelen előírások szerint csupán a pénteki napokon szükséges húsmentesen étkezni. Van, akinek ez is nehéz, de aki képes, nyugodtan tarthat többet is. Nagyon alkalmasak erre a böjti időszak szerdái, aki pedig ettől is többet szeretne megvalósítani, böjtöljön a negyvennapos időszak minden hétköznapján, esetleg minden napján. Ez lehet a húsról és/vagy más kedves ételről, italról való lemondás is. A latin egyházban ezzel kapcsolatosan emelik ki a jócselekedetek szükségességét is, amelyek valóban nagyon fontosak, de sohasem szabad, hogy kibúvók és „kiskapuk” felé nyissák meg az utat! 

A lemondás küzdelmei mellett nem feledkezhetünk meg az imádságról sem. Aki teheti, menjen el gyakrabban templomba, énekelje – akár honlapunk segítségével – a karácsonyi katavásziát (kánon) vagy egyéb szép himnuszokat. Aki viszont nem tud könnyen kiszakadni rohanó világunk mókuskerekéből, az vegyen erőt magán a munkahelyén, és elcsendesedve mondjon néhány imát, vagy hazatérve figyeljen oda még inkább szeretteire az egyéni, vagy közös imádságban, családi együttlétekben. A felkészülési időszakban jó, ha van valamilyen lelki olvasmányunk, amit érdemes a parókustól, lelkiatyától külön is kérni. 

Mindemellett görögkatolikus egyházunk a technika vívmányait is igénybe véve igyekszik a böjti időszakok mindennapjait rövid és tartalmas lelki gondolatokkal gazdagítani, amelyek elérhetők telefonon és webes felületeken egyaránt. A nagyböjt minden napján olvashatják a napindító gondolatokat nemcsak a honlapunkon, hanem a közösségi médiában is.

VEZETŐ HÍREK
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlatot

Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlatot

Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...