Nyílt napot rendeztek a főiskolán

Nyílt napot rendeztek a főiskolán

2023-11-29 09:26:57
Szerző: Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola
Ifjúsági
Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola
Nagy volt az érdeklődés a főiskola nyílt tanítási napján, melyet 2023. november 24-én tartottak a pályaválasztás előtt álló, középiskolás érdeklődők részére.

A program a Szent Péter-teremben kezdődött, ahol egy közös imádság után dr. Odrobina László rektor köszöntötte a megjelent diákokat és kísérőiket. A hallgatósághoz ezután dr. Inántsy-Pap Ágnes tanárnő szólt, beszédében azt hangsúlyozta ki, hogy milyen sokféle munka- és karrierrlehetőséget tartogat az intézményünkben tanuló hallgatók számára egyházunk sokoldalú intézményrendszere. A diákokhoz ezután papnövendékek és civil hallgatók szóltak, akik egyaránt személyes életpéldájukkal álltak a közönség elé, amelyben pályaválasztásukról, hozzánk vezető útjukról és a főiskolai életről meséltek.

Az érdeklődők ezután tanórákon vehettek részt. A szervezők igyekeztek minél szélesebb palettán bemutatni az oktatást, így volt lehetőség egyháztörténet, kánonjog és liturgikus görög órán vagy akár egy szakmai önismereti kurzuson részt venni, de a görögkatolikus egyházművészet óra is igazi különlegességnek számított a Görögkatolikus Múzeum kiállítóterében.

A papi hivatás iránt érdeklődő fiatalok számára mindezek után is folytatódott a program, mert ők a Papnevelő Intézet életébe is betekintést nyerhettek. A tanórák látogatását követően a nyílt nap számukra a szemináriumban egy ebéddel folytatódott. Itt csatlakoztak a papnövendékekhez, hogy bepillantást nyerhessenek a szeminárium életébe is. A nap hátralevő részét a kispapokkal együtt tölthették, a szeminárium nyílt napja a másnap reggeli Szent Liturgiával ért véget.

szöveg: Vándor Ilka

fotó: Farkas Friderika

VEZETŐ HÍREK
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új érseke - szívből gratulálunk!

Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten

Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi iskola munkatársai
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
 
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
 
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
 
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
 
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
 
Isten mindig, minden körülmények között velünk van - t...
Isten mindig, minden körülmények között velünk van - t...