Ökumenikus hármas emlékművet állítottak Hajdúnánáson

Ökumenikus hármas emlékművet állítottak Hajdúnánáson

2016-11-07 10:53:17
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Szabadidő
A feszületcsoport felállítását a tavaly megalakult helyi, görögkatolikus szervezőlelkészség kezdeményezte

Hajdúnánás város történelmének és hagyományának szerves részesei, formáló alkotói a történelmi egyházak helyi közösségei. Közös helyi identitásuk, öntudatuk és Krisztushoz való tartozásuk meggyőződését alkalomról-alkalomra örömmel élik meg a városi és egyházi ünnepségek, rendezvények során. Felmerült hát egy közös emlékhely állítása. Ebben a szakrális hármas szimbólumban sűrűsödik az elmúlt évszázadokban megtapasztalt gondviselő szeretetért való hálaadás, a jelenben megélt Istentől kapott kegyelmi időért való köszönetmondás és a jövendő reménységének üzenete.

Az ökumenikus hármas emlékművet november 6-án áldották meg ünnepélyes keretek között. A feszületcsoport felállítását a tavaly megalakult helyi, görögkatolikus szervezőlelkészség kezdeményezte, árulta el Szaplonczay Gergely, görögkatolikus lelkipásztor. Az ikon Monostory Viktória, ikonfestő–festőművész munkáját dicséri. A kereszt és a kehely a hívek adományaiból készült el. A Dorogi út városhatár felöli végén található téren felállított emlékművet megáldotta Keresztes Szilárd nyugalmazott püspökatya, Szabadi Árpád, a Hajdúvidéki Református Egyházmegye esperese és Juhász Imre plébános.

Szólláth Tibor, polgármester úgy fogalmazott: először minden felekezet úgy gondolta, hogy külön-külön állítja fel a keresztjét, majd az önkormányzattal egyeztetve döntöttek úgy, hogy közös lesz az emlékhely. A polgármester szerint ez azt is jelzi, hogy a gyülekezetek és a város vezetősége tudnak együtt működni. Ezt az egységet szimbolizálja a jövőben az ökumenikus emlékhely. 

A Reformáció 500 éves centenáriumában és az Irgalmasság évében közös felelősségünk, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk a folyamatos megújulásra lélekben, szeretetben és igazságban Isten és embertársaink iránt. A megáldás és megszentelés alkalmával köszönet Hajdúnánás Város Önkormányzatának és a Képviselő-testületnek, hogy formát ölthetett az ökumenikus emlékhely, mely hisszük, hogy méltó kifejezője hitbéli egységünknek.

VEZETŐ HÍREK
15 éves a Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálat

Diplomaosztó és díjátadó ünnepséggel zárult a 2025/2026-os tanév főiskolánkon

Július első hétvégéjén újra motoros zarándoklat Máriapócson – mutatjuk a részletes programot
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
15 éves a Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálat
15 éves a Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálat
 
Diplomaosztó és díjátadó ünnepséggel zárult a 2025/2...
Diplomaosztó és díjátadó ünnepséggel zárult a 2025/2...
 
Legyél te is a Katolikus Egyház digitális misszionáriusa...
Legyél te is a Katolikus Egyház digitális misszionáriusa...
 
Családi Napot rendezett a Hajdúdorogi Apák Egyesülete
Családi Napot rendezett a Hajdúdorogi Apák Egyesülete
 
Elmélkedés Szent Péter és Pál főapostolok ünnepére
Elmélkedés Szent Péter és Pál főapostolok ünnepére
 
"Szüntelenül imádkozzatok!" Júliusban ismét zsolozsmás...