Ökumenikus világimanapnak adott otthont az Érseki Hivatal

Ökumenikus világimanapnak adott otthont az Érseki Hivatal

2024-03-06 09:44:52
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Debrecen
ökumenikus
Évente megtartják a nők ökumenikus világimanapját, amelynek témáját minden évben más ország asszonyai állítják össze, és egyben magukat is megmutatják a világnak.

Magyarországon már 39. alkalommal hirdette meg a Világimanap című eseményt a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT), amely keretében minden évben nehéz helyzetben, régióban élő keresztényekért zajlik imádság világszerte. Az ökumenikus imanapot egyébként 1870 óta tartják világszerte, tavaly például Tajvanra esett a választás.

Az idén a palesztin asszonyok fogalmazták meg a liturgia imáit, melynek jelmondata: „Kérlek titeket…viseljétek el egymást szeretettel.” A közel-keleti helyzet különös aktualitást ad az idei imanapnak. A palesztin nők gondolataival ismerkedhetett meg az, aki elmélyült a témában. Ebben az évben a világimanapi ökumenikus imádkozást a Debreceni Görögkatolikus Parókia szervezte. A találkozót 2024. március 1-jén a Metropolitai Hivatal aulájában végezték közösen a római katolikus, református, evangélikus, baptista és görögkatolikus nőtestvérek. Az egybegyűlteket dr. Szarka Gergely parókus atya köszöntötte. 

VEZETŐ HÍREK
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra

Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték küldetésüket a szegedi diákotthon fiataljai

Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus püspökei Máriapócson
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
 
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
 
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
 
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
 
Kedves fiatalok! Ismét feltöltődésre hívunk benneteket!
Kedves fiatalok! Ismét feltöltődésre hívunk benneteket!