Oltárt helyeztek el a sajópálfalai monostor kápolnájába

Oltárt helyeztek el a sajópálfalai monostor kápolnájába

2022-08-17 10:06:14
Szerző: Miskolci Egyházmegye
Metropólia
Sajópálfala
Augusztus 5-én, a három hierarcha szentelte fel A Kenethozókról elnevezett női monostor kápolnájának oltárát Sajópálfalán.

2016-ban szentelték fel a női monostor épületét, ami fokozatosan szépült belülről az elmúlt időszakban: először alapképekkel gazdagodott majd ikonosztázionnal. A kápolna berendezése most vált teljessé az oltár felszentelésével.  

A szerzetesi kápolna egy gyönyörű kivottal (szentségházzal) is gazdagodott, mely kifejezetten erre az oltárra készült a nővérek kérésére.  Kárpáti László ikonfestő művész tervezte és a famunkát Tóth István barátja végezte el, aki asztalosként már számos ikonosztáz létrejöttében együtt dolgozott vele.

A kivot négy kis félgömb talpon áll, három hagymakupolával a tetején, elölről nyíló ajtaján keresztül akár egy diszkosz is befér a belsejébe. Az oldalait négy festett alak díszíti: középen az ajtón mandolionban Krisztus Király, hátul egy hatszárnyú szeráf, jobb és bal oldalán pedig Szent Mihály és Szent Gábor arkangyalok.

A díszesen felöltöztetett oltárra helyezett kivotot Atanáz püspök atya szenteltvízzel meghintve és műróval megkenve megszentelte, majd a Szent Liturgia végén a Szentséget elhelyezte benne. 

Fülöp metropolita atya ünnepi beszédében kiemelte: az oltár Krisztus trónja, egyben a Szent Sír is, és az az asztal, amely közösséget teremt. "Az oltár kifejezi, hogy az Isten országa itt van közöttünk, az Isten velünk van." – mondta a főpásztor. 

VEZETŐ HÍREK
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa

Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti pócsi kegykép restaurálását

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...