Önkéntesek találkozója Debrecenben

Önkéntesek találkozója Debrecenben

2018-02-22 10:22:27
Szerző: Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Karitatív Iroda
Szociális
Debrecen
Többen megosztották az önkéntes munkával kapcsolatos tapasztalataikat

2018. február 21-én a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Karitatív Irodájának szervezésében rendeztek önkéntesek számára találkozót Debrecenben az Érseki Hivatalban. Kissné Suta Mariann, az iroda vezetője bemutatta a szeretetszolgálatot, az iroda működését és a karitatív tevékenység sajátosságait is. Emellett azt is elmondta, hogy a feladatok ellátásához szükséges forrásokat támogatók, adakozók, önkéntesek bevonásával, segítségével lehet megvalósítani, annak érdekében, hogy az Evangélium küldetéséből fakadóan elérjék a rászorulókat.

Ismertette azokat a feladatokat, programokat, melyekhez önkéntesként csatlakozni lehet. Ezt követően tea, pogácsa, sütemény mellett kötetlen beszélgetés keretében együtt gondolkodtak a lehetőségekről. A jelen lévők közül többen megosztották az önkéntes munkával kapcsolatos tapasztalataikat, megfogalmazták, milyen sokat kapnak maguk is ettől a tevékenységtől.

Fotók: Kissné Suta Mariann

VEZETŐ HÍREK
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma

Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium vendége

Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
 
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
Elmélkedés: Mihály és Gábor főangyalok égi erők
Elmélkedés: Mihály és Gábor főangyalok égi erők
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...