"Pálosan szép az élet!" - Hajdúdorogon járt a Pálos rendtörténetet bemutató vándorkiállítás

2020-10-12 13:32:48
Szerző: palosrend.hu, palosnoverek.hu / Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: Miska Andrea
Kiállítás
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Október 5-7 között állomásozott a városban a vándorkiállítás, ami a magyar pálos történet elemeit elsősorban mint közös, mindenki számára átélhető magyar örökséget mutatja be. Célja, hogy útja során ne csak a katolikus, s ne csak a hívő embereket szólítsa meg, hanem mindenkit, akit érdekel a magyar múlt, a magyar történelem.

A cím – Pálosan szép az élet – egy betű eltéréssel, kedves, játékos rájátszás egy magyar szólásra (Párosan szép az élet). A szólás arra utal, hogy az embernek házasságban, párba kötve („párosan”) nagyobb a lehetősége a boldogságra. A magyar szólás egyszersmind a jövőbe vetett bizalmat is hordozza. A kiállítás koncepciója – kapcsolódva a címhez – rejtetten, az elbeszélés „szövetébe” ágyazottan jeleníti meg, hogy pálosnak, s általában szerzetesnek, szerzetespapnak lenni teljes élet, amely nem a bezárkózás, hanem a kiteljesedés útja – hétköznapi és teológiai értelemben is a boldogságra vezető modern életforma. (forrás: http://palosbusz.hu/)

Boldog Özséb halálának 750. évfordulója alkalmából a Magyar Pálos Rend tagjai 2020-ban, a rendalapító emlékének szentelt évben számos eseménnyel, a rendet bemutató nemzetközi kiállítással és más programokkal kívánnak minél nagyobb nyilvánosság előtt bemutatkozni.

Ilyen elem a kiállítóbusz is, ami október 5-én érkezett a görögkatolikus hitéhez leghűségesebb városba. A „guruló múzeumot” nagy érdeklődéssel járták be mások mellett a Szent Bazil diákjai.  

Pálosnak s általában szerzetesnek, szerzetespapnak lenni teljes élet, amely nem a bezárkózás, hanem a kiteljesedés útja; hétköznapi és teológiai értelemben is a boldogságra vezető, modern életforma – közvetíti a tárlat, mely a magyar pálos rend múltját elsősorban mint közös, mindenki számára átélhető magyar örökséget mutatja be. A vándorkiállítás célja, hogy ne csak a katolikus, a hívő embereket szólítsa meg, hanem mindenkit, akit érdekel a magyar múlt, a magyar történelem. E közösségteremtő cél eleme a buszban kialakított megbékélés pontja is, amely mindannyiunkat hív az Istennel, az önmagunkkal és az embertársainkkal való kiengesztelődésre.

A busz idén még három helyszínen várja az érdeklődőket:

  • október 8–16. Márianosztra
  • október 17–20. Iharos
  • október 21–28. Pécs
VEZETŐ HÍREK
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbtanulását Debrecenben

Énekeseket várunk a bécsi zarándoklatra, az egyesített kórusba!

Indul a középiskolai hittanverseny
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbtanulását Debrecenben

Énekeseket várunk a bécsi zarándoklatra, az egyesített kórusba!

Indul a középiskolai hittanverseny
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
 
Indul a középiskolai hittanverseny
Indul a középiskolai hittanverseny
 
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
 
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
 
Megoperálták Leó pápát - sikeresen eltávolították a ...
Megoperálták Leó pápát - sikeresen eltávolították a ...
 
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap