Pályázati felhívás iskolai büfé üzemeltetésére

Pályázati felhívás iskolai büfé üzemeltetésére

2016-11-30 13:10:30
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Pályázat
Debrecen
Pályázat a Dienes László Görögkatolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola iskolai büféjének üzemeltetésére

A Hajdúdorogi Főegyházmegye, mint fenntartó pályázatot ír ki a Dienes László Görögkatolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola Debrecen, Thomas Mann utca 16. szám alatti székhelyén 8 m2 alapterületű helyiség bérbeadására iskolai büfé üzemeltetése céljára. 

A Pályázat kiírója

Hajdúdorogi Főegyházmegye, 4024. Debrecen, Petőfi tér 8.

A pályázat tárgya

A pályázat kiírója nyilvános pályázatot hirdet 8 m2 alapterületű üzlethelység büfé üzemeltetés céljára történő bérbeadására a Dienes László Görögkatolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola Debrecen, Thomas Mann utca 16. szám alatti székhelyén. A büfé működtetésének célja, hogy az iskola nyitvatartási ideje (munkanapokon 7.00 – 19.00)  alatti idő nagy részében a tanulók és dolgozók jó színvonalú és árszintű szolgáltatást vehessenek igénybe az épületen belül.

A bérleti szerződés időtartama

2017. január 1. napjától 2017. június 30. napjáig szól.

A meghirdetett helyiség

A Dienes László Görögkatolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola Debrecen, Thomas Mann utca 16. szám alatti székhelyén, a főbejárat mellett frekventált helyen 8 m2 alapterületű helyiség. A helyiség büfé üzemeltetésére alkalmas. Az üzemeltetéshez szükséges gépek, berendezések és felszerelések beszerzése, a helyiség büfé céljára való alkalmassá tétele, folyamatos tisztántartása, karbantartása, és a közüzemek fogyasztás szerint mérése és az ennek megfelelő díjfizetés a pályázó feladata a bérleti időtartam alatt. A helyiség megtekinthető 2016. december 7. napján 08.00-9.00 óra között, legkésőbb az előző napon tett oktatas@hd.gorogkatolikus.hu e-mail címre küldött írásbeli bejelentkezés szerint.

A pályázat tartalma, benyújtásának helye és határideje

A pályázat tartalma:

  • adatlap – pályázó neve, címe, elérhetőségei, adószáma, gazdasági társaság képviselőjének neve
  • „0” NAV igazolás
  • a tevékenység folytatására való jogosultságot igazoló vállalkozói igazolvány/engedély/társasági szerződés hitelesített másolata;
  • az üzemeltetésben részt vevők szakmai és egészségügyi alkalmasságának igazolását, vagy nyilatkozatot, hogy a jogszabályokban meghatározott feltételeket biztosítja a pályázó;
  • az értékelési szempontokat érintő üzleti terv, amelyben rögzíti az egy havi bérleti díj összegére tett ajánlatot;
  • a pályázó nyilatkozata arról, hogy az általa forgalmazni kívánt termékek kínálata megfelel a hatályos jogszabályokban megfogalmazott feltételeknek, úgymint 2011.évi CIII. törvény a népegészségügyi termékadóról, 37/2014. (IV. 30./ EMMI rendelet a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról,
  • a pályázó nyilatkozata arról, hogy nem áll csőd-, felszámolási eljárás vagy felszámolás hatálya alatt, nincs önkormányzati adótartozása, tevékenységét nem függesztették/függesztette fel.

A pályázat beadásának helye: Debrecen Iparkamara utca 2., 1. emelet 3. számú iroda, a Hajdúdorogi Főegyházmegye Érseki Hivatala Oktatási/Építési Irodája. (postacím: 4025. Debrecen PF. 113.)

A pályázat beadásának határideje: 2016. december 12. 15.00 óra

A pályázatot egy eredeti, és egy az eredetivel mindenben megegyező másolati példányban, cégszerűen aláírva, zárt borítékban kell benyújtani. A borítékra kérjük ráírni: „Pályázat iskolai büfé üzemeltetésére”, továbbá a pályázó nevét és címét.

A pályázatok elbírálásának tervezett időpontja

2016. december 15.

A pályázati ajánlatok elbírálására vonatkozó döntésre jogosult Kocsis Fülöp érsek-metropolita.

A pályázati eredményről a pályázók írásban kapnak értesítést.

A pályázatok elbírálásának szempontjai

  • a megajánlott havi bérleti díj mértéke ( Ft/hó) ……………………………………………………………50 pont
  • a forgalmazott termékek köre (összhangban az egészséges táplálkozásra vonatkozó jogi előírásokkal) ……………………..….………………………………………………………………..……………….. 20 pont
  • iskolai büfé üzemeltetése során szerzett gyakorlat (év, intézmény) ………………………….. 10 pont
  • a tervezett napi nyitva tartás időtartama ….………………………………………………………………. 10 pont
  • intézményi programok, rendezvények támogatása, kedvezményes ellátás biztosítása: 10 pont

A pályázat kiírója az elért pontszámokon túl előnyben részesíti azt is, aki az egészséges táplálkozást serkentő kezdeményezésekkel, illetve a diákéletet keresztény szellemű értékekkel való gazdagítására vonatkozó javaslatokkal egészíti ki a pályázatát.

Csak érvényes (határidőre beérkezett, hiánytalan) pályázatok értékelése történik meg.

Egyéb követelmények

A nyertes pályázó kötelessége a kereskedelmi tevékenység folytatásához szükséges bejelentési kötelezettség teljesítése, valamint az üzemeltetéshez szükséges engedélyek beszerzése. A büfé alkalmazottainak rendelkezniük kell a szükséges végzettséget/szakképzettséget, valamint az egészségügyi alkalmasságot igazoló okirattal.

A pályázat érvénytelensége

  • A pályázat a beadási határidőn túl érkezett.
  • A pályázat nem felel meg maradéktalanul a pályázati felhívásban meghatározott feltételeknek.

A Hajdúdorogi Főegyházmegye jelen pályázattal kapcsolatos minden jogot önmagának fenntart, beleértve a pályázat egyes részeinek megváltoztatását is. A pályázattal kapcsolatos bárminemű reklamációnak helye nincs.

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai