Pannonhalma adott otthont az idei Ifjúságpasztorációs Tanulmányi Napoknak

Pannonhalma adott otthont az idei Ifjúságpasztorációs Tanulmányi Napoknak

2019-02-26 08:55:40
Szerző: Forrás és fotó: MKPK Ifjúsági Bizottsága/Magyar Kurír
Ifjúsági
Február 18-20. között tartották a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottságának éves tanulmányi napjait. A hazánkban ifjúsággal foglalkozó lelkipásztorok, munkatársaik és a szerzetesrendek ifjúsági felelősei idén a Pannonhalmi Főapátság meghívására Szent Márton hegyén találkoztak. A Hajdúdorogi Főegyházmegyét Domokos Zsolti ifjúsági referens, a Nyíregyházi Egyházmegyét Kocsis Dániel ifjúsági referens, a Miskolci Egyházmegyét pedig Fedor Péter, az egyházmegye ifjúsági bizottságának tagja képviselte.

Az évek óta megrendezett esemény célja kezdetektől fogva az volt, hogy az egyházmegyék ifjúságpasztorációval foglalkozó munkatársai néhány napot együtt tölthessenek, és közben küldetésük egy-egy speciális, mindannyiukat érintő területét részletesebben megismerhessék, tapasztalataikat megosszák egymással. Az elmúlt években a tanulmányi napok során foglalkoztak már távlati tervezéssel, kapcsolatépítéssel, stratégiaalkotással, illetve a kifáradás, kiégés problematikájával is.

Az idei tanulmányi napok témáját a püspöki szinódus tavaly megtartott 15. rendes ülésének záródokumentuma adta, melynek során a résztvevők a fiatalok, a hit és a hivatástisztázás kérdésköreivel foglalkoztak. Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, az MKPK Ifjúsági Bizottságának elnöke átfogóan ismertette a dokumentumot a hallgatósággal.

A találkozó alkalmával több, a témához kapcsolódó előadást hallhattak a résztvevők. Dejcsics Konrád bencés szerzetes, az apátság kulturális igazgatója a liturgia és a fiatalok kapcsolatáról beszélt pannonhalmi tapasztalatai alapján. Szásziné Fehérváry Anikó mentálhigiénés szakember, családterapeuta, pszicho- és bibliodráma-vezető előadása pedig abban segítette a résztvevőket, hogy miért van szükség a fiatalok kísérésére és miként tanulhatunk meg jól kísérni.

A piarista szinódusi folyamat tapasztalatait osztotta meg a résztvevőkkel Kalmár Petra teológus, hittanár, a Piarista Rend Magyar Tartománya Pasztorális Irodájának munkatársa. Szerdán délelőtt Ifjúságpasztoráció és tervezés a szinódus fényében címmel tartott előadást Keszeli Sándor pasztorális szakember, hittanár, a szegedi piarista gimnázium tanára.

Az előadások mellett a kisebb csoportokban való feldolgozás is szerepet kapott, egy érdekes „World Café” módszer keretében dolgozhattak együtt a jelenlévők. A három nap során lehetőség volt bekapcsolódni a bencés rend liturgikus életébe is. A tanulmányi napok résztvevői a napközi imaórákon túl hétfőn Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát vezetésével vesperáson, majd szentmisén vehettek részt, kedden pedig Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök mutatott be szentmisét.

 

VEZETŐ HÍREK
Mindennek koronája az imádság – templombúcsú Kispesten

Álláshirdetés - kisgyermeknevelőt, fejlesztőpedagógust és gyermekotthon vezetőt keresünk

„A lelkemben görögkatolikus lettem!” – Megszentelték a beregszászi görögkatolikus múzeumot
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Mindennek koronája az imádság – templombúcsú Kispesten

Álláshirdetés - kisgyermeknevelőt, fejlesztőpedagógust és gyermekotthon vezetőt keresünk

„A lelkemben görögkatolikus lettem!” – Megszentelték a beregszászi görögkatolikus múzeumot
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Mindennek koronája az imádság – templombúcsú Kispeste...
Mindennek koronája az imádság – templombúcsú Kispeste...
 
„A lelkemben görögkatolikus lettem!” – Megszentelté...
„A lelkemben görögkatolikus lettem!” – Megszentelté...
 
"Te áldás voltál!" – Elbúcsúztunk Kapin István atyá...
 
Újra bizánci dallamok a Görögkatolikus Múzeumban
Újra bizánci dallamok a Görögkatolikus Múzeumban
 
Középiskolai hittanverseny - már lehet jelentkezni!
Középiskolai hittanverseny - már lehet jelentkezni!
 
Isten mértéke szerint keressük a tetszést! – A görög...
Isten mértéke szerint keressük a tetszést! – A görög...