Proszforasütés Fülöp metropolitával

Proszforasütés Fülöp metropolitával

2019-03-07 11:43:51
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ifjúsági
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Március 2-án Tóth Lóránt diakónus atya kezdeményezésére proszforasütésre gyűltek össze a hajdúdorogi képvivő lányok. A keleti egyház kovászos kenyerének elkészítését, - amiből az Eucharisztia lesz - Fülöp metropolita atya tanította meg nekik. Gulyás Petra írta meg élményeit.

Imával kezdődött az együttlét, ami után érsek atya bevezetett minket a sütés rejtelmeibe: előkészítette a tálba a lisztet és ennek a közepébe borította a kovászt. Amíg gyúrta elmondtuk az 50. zsoltárt, és a végére szépen össze is állt a tészta.

Mi is besegítettünk a gyúrásba. Amíg kelt a tészta, addig érdekes beszélgetésekkel töltöttük el az időt. Megtudtuk, hogy hogyan szaporította meg Jézus az öt kenyeret és két halat, valamint a vizet hogyan változtatta borrá a Kánai menyegzőn. 

Amikor megkelt a tészta, Fülöp atya elnyújtotta azt, majd közösen kiszaggattuk a pogácsákat belőle, amelyeket egymásra illesztettünk. Rányomtuk a pecséteket, tepsibe raktuk és az erre tartogatott fapálcával megszúrtuk, közben hangosan mondtuk: „Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen”. Sülés közben ismét jót beszélgettünk érsek atyával, a kész proszforákból pedig mindenki kapott is egyet ajándékba, amit haza vihettünk.

Nagyon családias hangulatú délelőttöt töltöttünk együtt, köszönjük érsek atyának ezt a feledhetetlen napot, mindenki nevében mondhatom, hogy emlékezetes marad számunkra.

A Jó Isten áldását kérjük Rá!

VEZETŐ HÍREK
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa

Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti pócsi kegykép restaurálását

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...